Communio, 2015 (23. évfolyam, 1-4. szám)

2015 / 3-4. szám - A szegénység - Szuromi Szabolcs Anzelm: A fény, mint liturgikus és kateketikai eszköz a gótikus templomépítészet megjelenéséről, különös tekintettel a Chartres-i Székesegyház üvegablakaira

A fény mint liturgikus és kateketikai eszköz. .. 93 lom szentélyének baloldali kápolnájában található.23 Sajátos építészettech­nikai megoldást kívánt tehát, hogy az egyedülálló ereklye a nap teljes idő­szakában megvilágítást kapjon. Nem szabad elfelejteni, hogy Chartres a szentföldi zarándoklatok veszélyessé válása, majd annak elvesztése után, az egyik legkiemelkedőbb keresztény zarándokhellyé vált. Természetesen Mária ruhájának jelenléte kihatással volt az azt övező üvegablakokon ábrá­zolt történetekre is. 3. Az üvegablakok szerkezeti felépítése és tanító jellege A Chartres-i Székesegyházban három monumentálisán nagy üvegablakot találunk, melyeknek jelentősége - a fentebb vázolt szimbolika és tanítói funkció tekintetében különösen is - meghatározó az egész épület, mint az Egyház lelki életének kitüntetett színhelye szempontjából.24 Ezek a nyugati homlokzat utolsó ítéletet ábrázoló képe; az északi homlokzatnak a Boldogsá- gos Szűz Mária megdicsőülését megjelenítő ablaka; végül a keleti homlokzat legdíszesebb és legimpozánsabb központi ablaka, a dicsőséges Krisztusról. Az említett három kiemelkedő színes üvegablakon túl találjuk azokat a széles és az egyes támpillérek közötti oldalfalakat díszítő, így az egész temp­lom belsőterét bevilágító magas és csúcsíves ablakokat, amelyeknek több­szörös - összetett - funkciójáról - már szóltunk. Minden egyes üvegablak három osztatú: a legalsó kép a konkrét - üdvösség szempontjából releváns - esemény ószövetségi előképét ábrázolja; a középső, ennek az újszövetségi beteljesedését, ill. megfelelőjét; a legfelső pedig az aktuális társadalom szá­mára, az üdvösség elérése, vagy biztosítása szempontjából fontos cselek­ményt, utalást, vagy példát, amelynek megvalósítása az Egyházra van bízva. Ezt a bemutatott szerkezetet néhány jellemző példával szeretnénk illusztrál­ni. Ilyen az az üvegablak, amelynek alsó harmadában Noé bárkájának és az özönvíznek a képe kap helyet, majd felette - az ablak középső osztatában - Jézusnak a Jordán-folyóban történt megkeresztelkedését láthatjuk, az üveg­ablak legfelső harmadában pedig a keresztség szentségének kiszolgáltatását. Ehhez hasonló a következő üvegablakon Ábrahám áldozata, ahol Ábrahám, hát - Izsákot - egy kereszt-alakot formáló fára kötözi rá. így természetes, 23 Fassler, M. E.: The Virgin of Chartres: Making History Through Liturgy and the Arts, New Haven 2010. 612. 24 Lillich, M. P.: A Redating of the Thirteenth Century Grisaille Windows of Chartres Cathedral, in Gesta 11 (1972) 11-18.

Next

/
Thumbnails
Contents