Communio, 2015 (23. évfolyam, 1-4. szám)

2015 / 1-2. szám - Kenózis és Egyház - Löser, Werner - Török Csaba (ford.): "Engedelmes a halálig, mégpedig a kereszthalálig" (Fil 2,8) - A kenózis teológiája Hans Urs von Balthasar gondolkodásában

Engedelmes a halálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fii 2,8)

13

VON BALTHASAR KENÓZIS-FELFOGÁSA - SZENTHÁROMSÁGTANI ÉS KRISZTOLÓGIAI SZEMPONTBÓL

Von Balthasar kenózis-teológiája, mint láthattuk, értelmezhető szentháromságtanának egy belső dimenziójaként. Ugyanakkor bensőleg összekapcsolódik krisztológiájával is, konkrétan: a Khalkedóni Zsinat határozataira vonatkozó értelmezésével.

Az evangéliumok megmutatják nekünk, hogyan élt, cselekedett, beszélt, szenvedett s halt meg a kereszten a názáreti Jézus. A teológiai hagyomány kétfajta választ kínál arra a kérdésre, ki is cselekszik, beszél, imádkozik, szenved s hal megjézusban. Az egyik válasz így szól: az istenember Jézus, az emberi természete szerint. Csakis ez az emberi természet képes emberi módon cselekedni, imádkozni, szenvedni, meghalni. A másik válasz így szól: az istenember Jézus mint Isten megoszthatatlan és testté lett Igéje. Amikor cselekszik, beszél, imádkozik, szenved, meghal, ezért hát „unus ex sanctis- sima Trinitate” [egy a legszentebb Háromságból] (DH 401) cselekszik, beszél, imádkozik, szenved és hal meg. A Jézus életére és művére vonatkozó mindkét értelmezési lehetőség abból a szándékból ered, hogy Jézusnak, az Isten Fiának az evangéliumi üzenetét megfelelő módon fogalmazzák meg, s ennek során a legfontosabb ezen kérdésre vonatkozó egyházi tanbeli döntés, a khalkedóni dogma szellemében járjanak el. Mindemellett azonban a két válaszlehetőség nem kis mértékben eltér egymástól. Már az V. és a VI. században is képviselték mindkettőt. Az elsőt, amely Jézus cselekvését, imádkozását, szenvedését, halálát emberségébe helyezi, egy újabb keletű szóhasználatnak megfelelően „szigorú khalkedóni” álláspontnak nevezhetjük. A második, amely Jézus cselekvését, imádkozását, szenvedését, halálát Isten egyetlen testet öltött Igéje életmegnyilvánulásának tartja, a VI. század teológiai irányultságához kapcsolódik, amelyet manapság „új-khalkedóni - nak” neveznek. Kétségtelen, hogy ez utóbbinak az alapvető látásmódjai újra élednek von Balthasar teológiájában, és megszabják annak irányát. Von Balthasar következő szövegében világossá válik a fent nevezett alapvető döntés [a két válaszlehetőség között]:

Jézus Atyához való viszonya semmi esetre sem csupán puszta emberségének a kifejeződése és önátadása, hanem - embersége révén - az ő ettől elválaszthatatlan és ezen keresztül megnyilvánuló személyéé. A »Fiú«, ahogyan Jézus önmagát jelöli, az Atya örök Fia, aki ebben a felvett emberségében szólítja meg őt. Az »egyetlen Úr, Jézus Krisztus« az »Isten Igéje, Isten az Istentől« (DH 40), »Krisztusként Isten Igéje, Bölcsessége