Communio, 2015 (23. évfolyam, 1-4. szám)

2015 / 1-2. szám - Kenózis és Egyház - Löser, Werner - Török Csaba (ford.): "Engedelmes a halálig, mégpedig a kereszthalálig" (Fil 2,8) - A kenózis teológiája Hans Urs von Balthasar gondolkodásában

12 Werner Löser ként-Pásztorként odaadja életét juhaiért (Jn 10,15), ám a »Bárány harag­jában« (Jel 6,16) az övéinek és az egész világnak is a bírájává lesz”.21 Az itt felvázolt kenózis-teológiai vonalakra rátalálunk még egy hatásos és a legmagasabb szintű világosságra és határozottságra érlelt formában a Theo­dramatik III. kötetében, abban a részben, amelynek címe: Kereszt és Szent- háromság: „Bulgakowal egy első, mindent körülölelő, Istenen belüli »kenözisnak« is nevezhetjük az Atya önkimondását a Fiú nemzésében, mivel ebben az Atya szünet nélkül megfosztja magát istenségétől, és átadja azt a Fiúnak: nem »megosztja« istenségét a Fiúval, hanem »átadja« a Fiúnak mindazt, ami az övé: »Minden, ami a tied, enyém« (Jn 17,10). Az Atya, akit nem gondolhatunk el ariánus módon úgy, mint aki ezen önodaadás »előtt« létezett volna, nem más, mint ez az odaadási mozgás, amiben semmit sem tart meg számítgatva önmagának. Ez az isteni tett, amely eredezteti a Fiút, mint a második módot az ugyanazon istenségben való részesedésre és az akként való létre, egyszersmind létrehoz egy abszolút, végtelen tá­volságot, amelybe belefoglaltatik minden lehetséges távolság, ami csak felléphet a véges világban, egészen a bűnig. Az Atya szeretetében abszo­lút önmegtartóztatás rejlik: nem akar egyedül Isten lenni, elengedi isten­ségét. Ebben az értelemben megjelenik egyfajta (isteni) istennélküliség (amely természetesen szeretetből fakad), amelyet semmi esetre sem szabad összekevernünk a világon belüli istentelenséggel, még ha az első (megha­ladva) meg is alapozza a másodikat. A Fiú válasza az istenség odaajándé­kozott egylényegű birtoklására csakis az örök hálaadás (eucharisztia) lehet az atyai forrás irányában, amely éppoly önzetlen és számítgatásoktól mentes, mint amilyen az Atya első ajándékozása volt. E kettőből fakadva, ezek szubzisztáló »mi«-jeként lélegzik fel a közös »Lélek«, aki a végtelen különbözőséget (a szeretet lényegének megfelelően) egyszerre nyitva hagyva megpecsételi, s kettejük egyetlen Leikeként áthidalja”.22 21 Herrlichkeit (ld. 2. lj.), 198. 22 Uo. 300k.

Next

/
Thumbnails
Contents