Communio, 2015 (23. évfolyam, 1-4. szám)
2015 / 3-4. szám - A szegénység - Zaborow, Holger - Török Csaba (ford.): A szegénység fogalma, tipológiája és etikája - Filozófiai megközelítések
30 Holger Zaborow kuroszi ideáljára gondolunk - egy olyan filozófiai megközelítés alapján, amely sajátos antropológiai hipotéziseket hordoz. Az ember könnyen megütközik az eddig megnevezett szegénységformák különbözőségén. Csakhogy amíg az ezek leküzdésére való törekvés módja úgymond benne rejlik magának a szegénységnek az adott módjában - egészen az ontológiai szegénységig addig a lelki szegénység olyan ideált képez, amelyet szabadon keresni kell. Olyan ideál ez, amelyet sokszor csak nehézségek árán értünk meg helyesen, mivel az emberi természet lényege szerint törekszik a szegénység meghaladására. A kereszténységben a szegénység - az engedelmesség és a szüzesség mellett - részét képezi az evangéliumi tanácsoknak (ld. Mt 19,16skk). Ezért az evangélium és a keresztény hagyomány az anyagi javakról való lemondásként értett szegénységet úgy ajánlja, mint a tökéletesség kivételes útját, és ily módon mint a Krisztus-követés útját. Bizonyos személyek meghívást nyernek a lelki szegénységre. Az anyagi javakról való lemondás által a szegényekkel vállalt szolidaritás jelét adják. Ez a jel nem zárja ki az embertelen szegénység eltüntetésére tett erőfeszítéseket, hanem sokkal inkább az Isten által szándékolt üdvösség reményhorizontjába helyezi azokat. Nem tagadható, hogy ezt az ideált nem csak a kenózis krisztológiai távlatában lehet olvasni, hanem a teremtésteológia összefüggésében is. Mivel Isten teremtett mindent, az emberek semmi esetre sem lehetnek birtokosai a teremtett világnak, hanem csak felhasználhatják azt. A lelki szegénység - szoros kapcsolatban állva a misztikus hagyománnyal - annak egy radikális ideálját képezi (amely, mint az közismert, szerepet játszik még Martin Heidegger filozófiájában is8). A hegyi beszéd boldogságai (Mt 5,3-12; Lk 6,20-26) dicsérik a „lélekben szegényeket”, akik tudatában vannak Istennel szembeni radikális függőségüknek. Ennek a szövegnek a kapcsán Eckhart mester így ír: „Szegény az, akinek nincs semmije. A »lelki szegény« ezt jelenti: ahogyan a szem is, amely nem színes, képes befogadni minden színt, úgy az, aki lélekben szegény, képes befogadni mindent, ami lélek, és minden lelkek Lelkét, aki Isten. [...] Ezért hát: ha szeretnéd elérni a teljes örömöt és vigasztalást, és Istenben szeretnéd megtalálni ezeket, akkor virrassz, hogy szabad légy minden teremtménytől és minden a teremtményektől származó vigasztalástól; ugyanis biztos, hogy soha nem találod meg az igazi vigasztalást, akármilyen sokáig is vigasztal majd, s lesz képes vigasz8 Ld. Martin Heidegger, Die Armut (1943/1944), Jahresgabe der Martin-Heidegger-Gesell- schaft 1992. Heidegger a Feldweg-Gespräche első beszédének függelékében a szegénység kapcsán Eckhartot idézi (in: Martin Heidegger, Feldweg-Gespräche [1944/1945], Frankfurt a.M. 1995,158).
