Communio, 2014 (22. évfolyam, 1-4. szám)
2014 / 1-2. szám - Egyetem, igazság, szabadság - Walter, Peter - Török Csaba (ford.): Egyetem és teológia a középkorban
Egyetem és teológia a középkorban 83 gyományok egyikét sem lenne szabad előnyben részesíteni. Aquinói Tamás Summa theologiae-ja a XV. század utolsó harmadától kezdve, a via antiqua fellegvárából, Kölnből kiindulva mégis diadalmenetben vonult be az egyetemekre. Ha korábban a domonkosok voltak, akik előnyös pozícióba hozták rendtársukat, úgy a XVI. század közepétől a jezsuiták (akik a rend 1773-as feloszlatásáig többé-kevésbé uralták a katolikus oktatási intézményeket) írták zászlaikra a tamási irányulás jelszavát. Ez persze nem jelentett mindig szolgai viszonyulást, mint például a XVI-XVII. század fordulóján a kegye- lemtani vitában, amikor a jezsuiták nyitottabb, az újkori szabadságvitát inkább szem előtt tartó álláspontot foglaltak el, mint a Tamás-exegézishez ragaszkodó domonkosok. A középkori egyetemeken űzött teológia - minden módszertani erőssége mellett - valamiképp „játékszerű” volt, s ezt meg is engedhette magának, mivel nem volt elsődleges célja a képzés értelmében vett tudásátadás. A teológiát elsődlegesen nem az egyházi hivatás végett tanulták, hanem csupán önmagáért. Az egyszerű vidéki papok, akik a klerikusok döntő többségét alkották, nem rendelkeztek magasabb szintű képzettséggel. Mindössze annyi készséggel rendelkeztek, amennyi a tevékenységükhöz, a misézéshez és a szentség-kiszolgáltatáshoz szükséges volt. A képzett pap, aki például a jelentősebb városi plébániákon tevékenykedett, és ott valódi lelkipásztorkodással foglalkozott, amely magába foglalta a prédikálást is, képzettségét nem annyira a teológia, hanem az artes liberales tanulmányozása révén nyerte. Az egyházi adminisztráció munkatársai, egészen a püspöki hivatal csúcsáig, ha egyáltalán rendelkeztek valamiféle akadémia tapasztalattal, akkor is inkább a kánonjog és a római jog területén szereztek végzettséget. A teológiai tanulmányok nem voltak szükségesek a karrierjükhöz. Csakis a szerzetes- rendekben, különösen is a koldulórendekben volt kiterjedtebb teológiai képzés. A kritikusoknak mindig is tüske volt a szemében, hogy a teológiát önmagáért, s akkor is valamiféle önmagába szerelmes vitatkozási s ehhez szükséges kisarkítási szenvedéllyel űzték. Clairvaux-i Bemáttól kezdve a XII. században egészen Rotterdami Erasmus-ig (T1536) a XVI. században bírálták a túlzott szövevényességet, amelyet az egyetemi teológia berkein belül agyaltak ki. A lelkipásztorkodásban ténykedők számára csakis a XVI. századtól kezdve, megint csak a jezsuiták ténykedése nyomán, és az evangélikus főiskolákkal vívott konkurenciaharcban vált standarddá a filozófiaiteológiai képzés.
