Communio, 2014 (22. évfolyam, 1-4. szám)

2014 / 1-2. szám - Egyetem, igazság, szabadság - McPartlan, Paul - Török Csaba (ford.): A teológia az egyetem spektrumában - A Nemzetközi Teológiai Bizottság dokumentumainak méltatása

74 Paul McPartlan val Istennel való foglalkozás áll, meghív minden tudományt ennek a böl­csességnek a keresésére: „A teológia jelenlétének a tudományos vitatkozás­ban és az egyetemi életben potenciálisan megvan az az áldásos hatása, hogy mindenkit emlékeztet az emberi értelem bölcsességi hivatására és Jézus so­katmondó kérdésére, amit első szavaival mondott Szent János evangéliumá­ban: »Mit kerestek?«” (86). 3. ZÁRSZÓ A nemrég elhunyt Carlo Maria Martini bíboros pár évvel ezelőtt megnevezte a hívők és nem-hívők egy milánói fórumán a lélek egyik igen fontos gyakor­latát: „Nem annyira a hívők és a nem hívők, hanem a gondolkodók és a nem gondolkodók közötti megkülönböztetés a fontos”.20 Épp az egyetem a gon­dolkodás egy helye; s az értelem használata egyesíti a különféle tudomá­nyokba szétszóródott tagjait. Ez világossá válik XVI. Benedek fentebb idé­zett bonni egyetemi tapasztalataira való visszaemlékezéséből is: az értelem használatában minden diszciplína egyetlen egészet alkot, ez az uníversitas scientiarum. A NTB szándéka az, megvédje a teológia tudományos mivoltát. A „tudomány” fogalmát nem korlátozhatjuk az egzakt tudományokra. A tu­domány a valóságot akarja megragadni, meg akarja magyarázni, „a dolgok hogyan és miért vannak úgy, ahogy vannak” (62) a teológia Isten titkát kutatja, amelyből minden dolgok erednek. Végkövetkeztetésként ezt mondhatjuk: a teológia egyetemen való meg- gyökerezésének kevésbé a hit az oka, amelyre vonatkozik. Sokkal inkább az értelem ez az ok, amellyel [a teológia mint tudomány] él. A hitre való vonat­kozás nem zárhatja ki a teológiát a tudományok spektrumából, ugyanis az értelemre való kötelezettség biztosítja a teológia jogos helyét az egyetemen. Fordította: Török Csaba ÉLETRAJZI ADATOK: Paul McPartlan (* 1955) a Westminsteri Egyházmegye papja, a szisztemati­kus teológia és az ökumené professzora a Washington DC-ben található Amerikai Katolikus Egyetemen. A Nemzetközi Teológiai Bizottságnak, vala­mint a Római-katolikus és az Ortodox Egyház közötti Teológiai Párbeszéd Nemzetközi Közös Bizottságának a tagja. 20 Martini, C. M., Verso Gerusalemme, Milano 2004, 164: „l’importante non e tanto la dístínzione jra credenti e non ma tra pensanti e non pensanti”.

Next

/
Thumbnails
Contents