Communio, 2014 (22. évfolyam, 1-4. szám)
2014 / 1-2. szám - Egyetem, igazság, szabadság - McPartlan, Paul - Török Csaba (ford.): A teológia az egyetem spektrumában - A Nemzetközi Teológiai Bizottság dokumentumainak méltatása
70 Paul McPartlan kifejleszt egyfajta »felépítményt«, mivel szükségesnek tartja ezt ahhoz, hogy a dogma ne legyen »felületes«, és mert azt gondolja, annál istenibb, minél inkább elkülönül minden emberi gyökértől. Mintha nem ugyanaz az Isten lenne a természetnek és a kegyelemnek, sőt mi több, a természetnek pontosan a kegyelemre való tekintettel a forrása!”8 Hogyha párhuzamot vonunk a természet és a kegyelem, illetve az értelem és a hit viszonya között, akkor de Lubac nyomán azt mondhatjuk: ugyanaz az Isten a forrása az értelemnek és a hitnek, az értelemnek pedig éppen a hitre való tekintettel. Ugyanis az értelem a hitre lett teremtve; csak akkor találja meg beteljesülését, hogyha feltárja a hit tágasabb horizontját. 2. A „TEOLÓGIA MA” CÍMŰ DOKUMENTUM Hasonlóképpen dinamikus és eleven értelmezését találjuk a hit-értelem- viszonynak a NTB 2012-es dokumentumában, különösen is az utolsó fejezetben, amely „Isten hitben befogadott igazságának az emberi értelemmel való” találkozásáról szól.9 A következő szakaszok egyértelműen kifejezésre juttatják ezt: A hit ösztönzi magát az értelmet is, és kitágítja annak határait. Az értelem késztetést kap olyan utak keresésére, melyekről még csak nem is álmodta, hogy járhat rajtuk. Az értelem meggazdagodva kerül ki az Isten Igéjével való eme találkozásból, mert új és nem várt horizontokat fedez fel (63, vő. 16.17). Az Isten képére és hasonlatosságára teremtett emberi személy (Tér 1,26-27) az értelem világosságának köszönhetően képes áthatolni a látszatokon a dolgok mély igazságáig, megnyílva így az egyetemes valóság felé (62). Az értelemnek ez a készsége szenvedélyesen válaszol arra, amit a hitben befogadunk: A Kinyilatkozatást az emberi ész nem kizárólag passzív módon fogadja be. Ellenkezőleg, a hívő ember értelme aktívan átöleli a kinyilatkoztatott igazságot. A sze8 Lubac, H. de, Apologetik und Theologie in ZKTh 98 (1976), 258-270, 261 (francia eredeti: Theologie d’occasion, Paris 1984, 97-111, 101). 9 Nemzetközi Teológiai Bizottság, A teológia ma, 62.