Communio, 2014 (22. évfolyam, 1-4. szám)
2014 / 1-2. szám - Egyetem, igazság, szabadság - McPartlan, Paul - Török Csaba (ford.): A teológia az egyetem spektrumában - A Nemzetközi Teológiai Bizottság dokumentumainak méltatása
A teológia az egyetem spektrumában 69 amennyiben rákérdeznek a hit értelmére, olyan munkát végeznek el, amely szükségszerűen hozzátartozik az universitas scientiarum egészéhez, még ha nem is mindenki osztozott a hitben, amelynek a közös értelembe való besorolásán a teológusok fáradoztak” (13). Döntő fontosságú volt az értelem közös és felelős használata; ez nyújtott minden diszciplína fölötti összetartást az egyetemen belül. „Az értelem tágasságát” mindig újra megtalálni - „ez az egyetem nagy feladata” (32). A hellenizációtlanítás harmadik hulláma során, „amely napjainkban játszódik le”, azzal az elterjedt vélekedéssel találkozunk, miszerint az ősegyház és a hellenizmus összekapcsolódása „a kereszténység első inkulturációja volt, amelyhez nem ragaszkodhatunk más kultúrákban” (28). Másként megfogalmazva: az evangélium inkulturációjának az értelmében, a mai kulturális miliőben arra van szükség, és megengedhető, hogy visszacsináljuk ezt az első inkulturációt. Benedek ugyan nem cáfolja ezt a tézist, mégis „elnagyoltnak és pontatlannak” tartja. Az Újszövetség „magában hordozza a görög szellemmel való érintkezést” (28). Még ha nem is kell minden későbbi kultúra számára kötelezőnek lennie annak, ami az ősegyházban érvényes volt, mégis igaz: az „alapvető döntések, amelyek épp a hitnek az emberi értelemmel való összefüggését érintik, hozzátartoznak magához a hithez, és ennek a neki megfelelő kibontásai” (28k). A hit tehát értelmes, és értelmeset hisz, ugyanis Isten maga értelmes. A pápa ezután így folytatja: az egyházi hit mindig is „ragaszkodott ahhoz, hogy Isten és miközöttúnk, az Ő örök teremtő Lelke és a mi teremtett értelműnk között valódi analógia áll fenn, amelyben ugyan - miként azt az 1215-ös IV. Lateráni Zsinat mondja - a különbözőségek végtelenül nagyobbak, mint a hasonlóságok, ám mégsem szűnik meg benne az analógia és annak nyelvezete” (21). Még hozzáteszi: „Isten nem lesz istenibb azáltal, hogy beletaszítjuk őt egy tiszta és átláthatatlan voluntarizmusba, hanem a valóban isteni Isten az az Isten, aki Logoszként mutatja meg magát, és aki Lo- goszként szerető módon cselekedett értünk” (21 k). Világosan visszhangoznak ezekben a szavakban Henri de Lubac gondolatai: kritikája az úgynevezett „kettős”, illetve kétemeletes teológia (théologie séparée) s annak alapja, vagyis a „tiszta természet rendjének” a „dekadens skolasztikából” származó gondolata ellen.7 De Lubac 1929-es székfoglaló előadásában így fogalmaz: „Hogy »természetfölötti« maradjon, [ez a teológia] 7 Lubac, H. de, Meine Schriften im Rückblick, Freiburg i.Br. 1996, 48. Az idézetek de Lubac és Blondel levelezéséből származnak (eredeti kiadás: Mtmoire sur l’occasion de mes écrits, Namur 1989, 188).
