Communio, 2014 (22. évfolyam, 1-4. szám)
2014 / 1-2. szám - Egyetem, igazság, szabadság - Török Csaba: Az értelmiségi lét illúziója
36 Török Csaba politikai vadkapitalizmus képét mutatja: az egyetemi diákszervezetek ugródeszkák, egyes professzorok „tanítványi” (vagy éppen vazallusi) köre út az érvényesüléshez, s minden mögött ott rejtezik a politikum, az egyetemi kurzustársak, (szak)kollégiumi szobatársak és barátok, a tanárok és diákok, az érdekcsoportok és végtelenül szubjektív szimpátiák emberi viszonyainak dzsungele, amely bizonyos elemeiben kísértetiesen idézi a XIX. század vé- gi-XX. század eleji, oly sokak által az irodalmi emlékezet számára rögzített „uram-bátyám” világot. Mi okozza mindezt? Mint említettük, az USA-ban sokszor és sokan foglalkoztak már ezzel a kérdéssel. Az egyik legközismertebb jelenség az Eisenhower elnök által Military-Industrial-Academic Complex-nek nevezett alakzat, vagyis a tőke és a politika beszüremkedése az egyetemre (célirányos kutatások, technológiai fejlesztések, a magántőke és az állami hadi költség- vetés által finanszírozott egyetemi ösztöndíjak stb.). Mindez természetesen összefügg a felsőoktatás állami finanszírozásának visszaszorulásával, azzal a ténnyel, hogy az állam inkább akar az átfogó jólétre, mintsem az értelmiség képzésére költeni (hazánkban is megfigyelhető ez a tendencia az egyetemi szakok keretszámainak újraelosztásakor).22 Emellett gondot jelent a diákok önszerveződésének hiánya, a közösségiségbukása a szélsőségesen individuális szövegkörnyezetben, az önszerveződés önkéntes és igen előzékeny beleilleszkedése a fennálló hatalomgyakorlási rendszerek logikájába (hisz enélkül elképzelhetetlen az áhított anyagi jólét és előrejutás), valamint a moralitás elgyengüléséből és a személyes identitás felszínességéből fakadó lustaság az ellenálláshoz, az árral szemben úszáshoz. Chris Hebdon a kaliforniai Berkeley Egyetem hallgatójaként mondotta: „A diákok asztalokat szerveznek Darfurról, de ritkán, vagy soha nem látok asztalt Irakról, Afganisztánról vagy a fegyverkezésről (...) Túl sok diák és professzor zavarodott, specializálódott, atomizálódott és félénk. Trendeket, presztízst és pénzt követnek, és oly ritkán cselekszenek a kereteken kívül (...) A kohézió hiányában az ember tényleg csodálkozik, hogy ennyire okos srácok miként lehetnek - a szónak finomított értelmében - ilyen buták”23 Mindez azonban még csak a felszín. A gondok gyökere, valósága sokkal mélyebbre nyúlik. Az igazság és a moralitás elvesztésével az értelmiség már nem képes meghatározni lényegét, irányulásait, szándékait. A kitűzött célok olykor önmaguk számára is érthetetlenek és értelmezhetetlenek. „Beszélget22 Ehhez Id. Fuller, S., Az entellektüel, 52-54. 23 Idézi: Hedges, Ch., Empire of Illusion, 93.
