Communio, 2013 (21. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 1-2. szám - Az Ember: homályba borult? - Gassmann, Michael - Török Csaba (ford.): A lélek és az érzékek: Joseph Ratzinger egyházzene-teológiája
A lélek és az érzékek 77 lyan kell gondoskodni arról is, hogy amennyire csak lehet, ápolni tudják az adott nép hagyományos zenéjét mind az iskolákban, mind a szent cselekményekben”.21 Joseph Ratzinger, aki - mint láthattuk - egyébként megvédi a liturgikus konstitúciót egynémely exegétájával (pl. Rahnerrel és Vorgrimlerrel) szemben, ezt a lépést már nem teszi meg. Ratzinger új fent a „lélek” és az „érzékek” fogalmaival érvel. „A zene liturgiába való felvételének lélekben történő felvételnek kellene lennie, átváltoztatásnak, amely egyszerre jelent halált és feltámadást. Ezért az Egyháznak kritikusnak kellene lennie a népek előre adott zenéivel szemben; ezeket nem lehetne átváltoztatás nélkül beengedni a szentélybe: a pogány vallások kultikus zenéjének más a helyi értéke az emberi létezésben, mint a teremtés általi istendicsőítés zenéjének. [A pogány kultikus zene] sok esetben arra irányul, hogy a rhytmosz és a melosz által elvezessen az érzékek extázisához, ily módon azonban nem veszi fel az érzékeket a lélekbe, hanem arra tesz kísérletet, hogy a lelket belefojtsa az érzékekbe, s ily módon váltson ki extázist”.22 Az „igazi művészet” és az „igazi egyházzene” fogalmainak Ratzingernél tapasztalható közelsége okán azt is mondhatnánk, hogy csak olyan zenét lehet „beengedni a szentélybe”, amely megfelel a magas zenéről alkotott óvilági fogalomnak. Mit jelent ez a liturgia ünneplése szempontjából például Afrikában? Hogyha Joseph Ratzinger egyházzene-teológiáját az átlelkesített-érzéki zene és a megtestesült Logosz párhuzamára hegyezzük ki, akkor a helyesen értett nyugati művészi zenének minden egyes hívő esetében egyfajta előfeltételnek kellene lennie a liturgia megfelelő ünnepléséhez. Ratzinger eszmefuttatásainak egy másik, nem kevésbé problematikus szempontja a világ és az Egyház, s ezáltal a világi és az egyházi zene viszonyában áll. Különösen is tanulságos ebben az összefüggésben „A liturgia szellemé”-nek fentebb idézett része: „A barokk korszak (...) még egyszer megtalálta a világi muzsikálásnak és az istentiszteletbeli zenének egy csodálatos egységét, amely képes arra, hogy a zene egész fényét, amely a kultúr- történelemnek ezt a fénypontját jellemzi, Isten dicsőítésének a szolgálatába állítsa”. Mozart és Haydn miséi, Bach kantátái és passiói, tulajdonképpen a kor egész jelentős egyházzenéje valójában a lelki és világi tekintély összeolvadásának köszönhető. Lipcse város tanácsa, Eszterházy herceg és Salzburg hercegérseke voltak azok, akik megrendelték ezt az egyházzenét, és a város 21 SC 119. 22 Ratzinger, J., Gesammelte Schriften, vol. 11, 520.
