Communio, 2013 (21. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 1-2. szám - Az Ember: homályba borult? - Gassmann, Michael - Török Csaba (ford.): A lélek és az érzékek: Joseph Ratzinger egyházzene-teológiája
A lélek és az érzékek 75 megrendítő tapasztalattá lett a számára, amely őt, az akadémikust, aki a kereszténységet értékelte mint filozófiát, azonban az Egyházat mint valami tisztán vulgáris dolgot csak egy bizonyos nemtetszéssel tudta szemlélni, az Egyházhoz vezető útra hozta. Innen kiindulva lehet a másikat, a pedagógiait, a »mások belevonását az istendicséretbe« értelmezni és megérteni. Ha ezen felül még tudjuk, hogy mit jelentett a pedagógia a régieknek: a tulajdonképpenihez való elvezetést, igen, a megváltás és a megszabadítás folyamatát, akkor nem fogjuk ezeket a gondolatokat jelentőségtelennek tartva félre tolni”.11 Ha mindezt egybevesszük, akkor előttünk áll annak a meghatározása, hogy az „igazi egyházzenének” milyennek kell lennie: olyan zenének, amely legbensőbb szinten rendít meg, azonban nem vezet csalóka extázisba;12 egy zene, amely nem engedi, hogy banális célbetöltésre redukálják, ahogyan ez a „bizottsági énekek” esetében megtörténik, amelyeknek foglalkoztatniuk kell a fáradhatatlanul cselekvőén résztvevő közösséget; egy zene, amely nem pusztán önmagával van elfoglalva, amint ez a 20. század avantgardjában a szinte matematikai konstrukciók esetében megtörtént; hanem amely szem előtt tartja legmagasabb célját; egy zene, amely nem a tömegeket szórakoztatja, hanem az angyalokkal énekel. „Az igazi liturgiát éppen abban ismeri fel az ember, hogy megszabadít minket minden átlagos cselekedettől, és ismét visszaadja nekünk a mélységeket és magasságokat, a csendet és az éneket. Az igazi liturgiát arról ismeri fel az ember, hogy ez kozmikus, nem egyes csoportokra korlátozott”.13 Joseph Ratzinger „Az egyházzene teológiájá”-ban a művészet és a kultusz, a szépség és a szeretet szorosan összekapcsolódik. Energikusan fordul például a Karl Rahner és Herbert Vorgrimler által 1967-ben kiadott „Kleines Konzilskompendium”-ban található vélekedés ellen, miszerint a valódi művészetet „alig lehet összhangba hozni” a liturgia lényegével és a liturgikus reform legfőbb alapkijelentésével.14 Ratzingemél épp fordítva van: csakis az igazi művészet (a lélek és az érzékek művész által kiváltott egymásba olvadásával) lehet valódi egyházzenévé. Különösen is kiviláglik ez „A liturgia szelleme” egy részletéből: „A barokk korszak (különböző módon a katolikus és protestáns térségben) még egyszer megtalálta a világi muzsikálásnak és az istentiszteletbeli zenének egy csodálatos egységét, amely képes arra, 11 Uo. 518k. 12 Vö. uo. 520. 13 Uo. 547. Magyarul: Ratzinger, J., Új éneket az Úrnak!, 177. 14 Uo. 501.
