Communio, 2013 (21. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 1-2. szám - Az Ember: homályba borult? - Édart, Jean-Baptiste - Török Csaba (ford.): Az androgün vagy a személyek közössége?
Az androgün vagy a személyek közössége? 17 ben hallható örömkiáltása, amelyet a Septuaginta jövőidőben fordít („és egy test lesznek”). A bibliai elbeszélésben az egység és a kettősség kölcsönösen egymásra utalnak, míg a mítoszban szemben állnak egymással. Az első és a harmadik pont tűnik számunkra a legfontosabbnak, s megérdemlik, hogy bővebben kifejtsük őket. Az emberiség férfiként és nőként való megteremtésének jósága világosan kiemelésre kerül a bibliai szövegben. A Tér 1,27 párhuzamos szerkezete világosan megmutatja, hogy a „férfinak és nőnek teremtette őket” valójában „az Isten képmására teremtette őket” kifejtése. Ugyanígy a jahvista elbeszélésben is az ember magánya világosan úgy kerül bemutatásra, mint egy nem kielégítő állapot. A férfi-nő komplementaritásban találja meg az ember teremtése a beteljesülését. így tehát nem egy tökéletes állapotból jutunk el egy tökéletlenbe, mint az androgün esetében, hanem épp ellenkezőleg. A teremtésnek ez a jósága magába foglalja az emberi nemiség és az emberi test jóságát. Itt kapcsolódunk újra Lacroix elemzésének harmadik pontjához. Láthattuk, hogy az emberi nem egysége volt az istenképűség első kifejezése. Ez az egység kivételes módon valósul meg: a férfi és a nő egyesülésében, a nemi különbözőség által lehetővé tett viszonyban. Ez az embernek úgy a másik emberrel, mint Istennel fennálló kapcsolatra való képességét jelenti. Az ember kapcsolatban, viszonyban élő lény, aki Istenben találja meg egységét. „Teljes jelentőségét abban leli fel, hogy az egyik a másikkal, az egyik a másikért van”.24 Ez a találkozásra és egyesülésre szóló hivatás teszi lehetővé az ember számára, hogy megtalálja önmagában Isten képmását. A nemi különbözőség tehát konstitutív az emberi létezés szempontjából, s ennek figyelembe vétele conditio sine qua non-ja hivatása teljes megvalósításának: annak, hogy Isten képmása legyen. A nemiség itt tehát egészen pozitív valóságként jelenik meg. Lehetővé teszi, hogy bevégezzük Isten teremtői művét. Jó, ám csakis a másikkal való viszonyában. A nemiség a testbe írott jele a közösségben való létre szóló meghívásunknak. Az emberi nemiség az Istenben lévő relacionális karakter pecsétje az emberben.25 A férfi és a nő teremtését lezáró áldás a Ter 1,28-ban hangsúlyozza, hogy csakis Isten teheti az utódnemzést a teremtői aktusban való részesedéssé. Ugyanaz a logika tapintható itt ki, mint fentebb a 26. és 27. versekben. Ez az áldás azt is kifejezi, hogy a nemiség akkor teremtő, amikor megelőzi az Isten szava: az ember nem birtokolja önmagában önnön kezdetét. 24 Bianchi, E., Adam oft es-tu?, Cerf, Paris 1998,136. 25 Vigyázat, nem azt mondjuk, hogy Istennek van nemisége! A relacionális karakter jelenik meg a nemiségben, amely egy isteni valóságra utal vissza, nem pedig magára a szexualitásra.
