Communio, 2013 (21. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 3-4. szám - Az Egyház szentsége - Török Csaba: Bűnösség és szentség ma - A tettes nélküli tettek birodalmában
Bűnösség és szentség ma 69 rossz-bűn és bűntudat-felelősségfelvállalás és elkötelezett cselekvés viszony- rendszerei között. Bármilyen meghökkentő, immár társadalmi szintűvé vált problémáink megoldása nehezen elképzelhető a bűn fogalmára való elmélyült reflexió és a bűnbánat (ezzel együtt a kiengesztelődés és a megbocsátás) gyakorlata nélkül. Ehhez viszont nem vezet más út, mint az Abszolú- tumra vonatkozó kérdés megalapozott feltétele. Nem véletlen, mondhatni sorsszerű történés a III. évezred számára, hogy II. János Pál pápa 2000-ben a teljes világ nyilvánossága előtt elvégezte az Egyház bocsánatkérésének (vagyis a bűnösség tudatos felvállalásának) liturgikus keretben megvalósult szertartását. Ebben az aktusában a Katolikus Egyház jel lett a világ számára - nem csak azért, mert önkritikát és bűnbánatot gyakorolt, hanem mert ezt úgy tette, hogy közben feltárta ennek jelentőségét az élet számára. Hiszen a bűnbánat (szemben a közvélekedéssel) nem pusztán a halál és a gyász ideje, sőt - krisztusi perspektívában - legfőképpen nem az. A bűn a halál. A bűnbánat a feltámadás, amely elhozza az örömöt, az életet. 6. ...ÉS SZENTSÉGRŐL A (vallásos) közgondolkodásban a szentség leginkább úgy jelenik meg, mint a bűnösség apodiktikus ellentéte. Isten abszolút síkján, illetve a mennyei Jeruzsálem végidős beteljesülésének szintjén minden bizonnyal így van, hiszen a bűn nem maradhat meg Isten szentségében. Ám a történelem idejében, a zarándoklás helyén már más a helyzet. Itt a konkoly és a búza folyamatosan és elkerülhetetlenül „egyidejű” a létében (vö. Mt 13,24-30). Avilai Nagy Szent Teréz mondta: „Nem az a szent, aki nem esik el, hanem az, aki elesik, de mindig újra felkel”. Úgy is mondhatnánk, hogy egy hívő életszentsége radikálisan ismeri a bűnösséget is. A szentség valójában a hívő ember sajátos távlatában a húsvéti misztérium kegyelmi fényébe állított bűn - létezik a felix culpa, ahogyan a feltámadási szertartás Exultet-e megénekli. A bűnösség és a szentség nem egymást kizáró, hanem egymást átjáró fogalmak a földi élet síkján. Ami elkülöníti őket, az nem az emberi teljesítmény vagy erőfeszítés, hanem az isteni kegyelem működése (vagy működésének kizárása) önnön személyességünkben, ami természetesen előfeltételezi szabad akarati és tudatos döntésünket, vagyis azt, hogy tetteseivé váljunk tetteinknek. Nehéz ez a folyamat, hiszen tettesként először bűnös leszek. De ha ezt elvállalom - Isten irgalmára való tekintettel, abban feltétel nélkül bízva akkor hirtelen megnyílik előttem a szentség kegyelmi távlata. Ez csakis azért lehetséges, mert ennek a távlatnak a gyökere, csírája már belém van oltva
