Communio, 2013 (21. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 3-4. szám - Az Egyház szentsége - Török Csaba: Bűnösség és szentség ma - A tettes nélküli tettek birodalmában
70 Törők Csaba a keresztségben, ahol Isten kegyelme szó szerint radikálisan megszentel minden embert. Ennek a látásmódnak következményei vannak, amelyeket (ßel kell ismernünk és vállalnunk. Az első és legfontosabb: meg kell gyógyítanunk a (katolikus hívek körében is igen elterjedt) beteg szentség-felfogást. A szentség nem totális tisztaság, makulátlanság, egyfajta tökéletesség. Legalább két okból fontos ezt mélyen a szívünkbe vésünk. 1) Egyrészt azért, mert ha így tekintünk a már életükben szentnek tartott személyekre, akkor valamiféle torzult, a profán celeb- vagy sztár-kultuszhoz hasonló magatartás alakul ki bennünk: amit ő, a szent tesz, az mind jó, amit mond, az mind bölcsesség, ahogy él, az mindenben minta. Ily módon már nem az Istent, hanem az embert tiszteljük, s a tisztelet ebben a megvalósulási formájában már nem is reverenda, a legkevésbé cultus, sokkal inkább maj- molás, érzelgősség, „sztárolás”. A szentnek is vannak rossz napjai, a szent is tud kevésbé megfontolt vagy helyes kijelentést tenni, anélkül, hogy ez hitének eredendő tisztaságát megkérdőjelezné (ld. Aquinói Szt. Tamás utóbb sokat vitatott teológiai téziseit), a szent is ember, igen, a szent is bűnös. Ha ezt elfelejtjük, akkor képtelenek leszünk arra, hogy bármit is kezdjünk a gyengeség, a gyarlóság, igen, a „szent bűnének” a tapasztalatával, ami mégis valóságos, s hozzátartozik az Egyház emberi arcához. 2) Másrészt azért, mert ily módon a szentség tökéletesen elidegenedik mindennapi emberi valónktól. A sztárokat és a celebeket lehet rajongva szeretni, lehet könyveiket, képeiket, hím- és hangfelvételeiket ész nélkül megvásárolni és rongyosra olvasni/nézni/hallgatni, lehet ruházkodásukat, frizurájukat, magatartásukat unalomig másolni (ahogy profán szinten ez végletes formában meg is valósul a sztár-imitátorok esetében), lehet érzelmek árját ontani rájuk, szó szerint és valóságosan isteníteni (vagyis abszolutizálni) őket. Egyre nem vagyunk képesek: arra, hogy elhiggyük, mi is tudunk szentek lenni, sőt nekünk magunknak is szenteknek kell lennünk. A torzult szentség-felfogás azt eredményezi, hogy irreálisnak tűnik a gondolat: én is szentté válhatok, sőt Isten kegyelmével szentté is fogok válni. Gimnazista koromban döbbenetes erővel hatott rám a felismerés, hogy én is szent lehetek. Amikor kortársaimat kérdezgettem, ők akarnak-e szentek lenni, az volt a válasz: nem. Mint utólag kiderült, ennek mindig az volt az oka, hogy számukra a szentség nem egyszerűen az üdvösség elnyerését, hanem ezt a torz félistenségként értett mivoltot jelentette, amellyel a kisiklott emberi tudat a szentek felé fordul.
