Communio, 2013 (21. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 1-2. szám - Az Ember: homályba borult? - Édart, Jean-Baptiste - Török Csaba (ford.): Az androgün vagy a személyek közössége?
Az androgün vagy a személyek közössége? 15 képtelenség lefordítani modern nyelveinkre. Ez a stiláris alakzat kiemeli a férfi és a nő közötti természetegységet, azt a valóságot, amelyet ez a kifejezés ír le: „csont a csontomból és hús a húsomból”. A „szavasulás” szimbolikusan megfelel a másság által lehetővé tett tudatosulásnak. Emlékeztetünk rá, hogy Isten az, aki kijelenti annak szükségességét, hogy Ádám nyerjen egy segítőt. A másiknak a maga különbözőségében való elismerése egyszersmind alkalom az egység kijelentésére: „csont a csontomból és hús a húsomból”. A különválasztás lehetővé teszi a szemtől szemben valóságot és a találkozást. Az elbeszélésben egy közbeiktatott mondat révén az elbeszélő bevezeti a házastársi szeretet etiológiáját: „Ezért a férfi elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz” (Tér 2,24). A házastársi szeretet eredete kerül kifejtésre itt, s nem minden szeretet '.feleségéhez ragaszkodik. Ez a megjegyzés rendkívül fontos, mivel beillesztve ebbe az elbeszélésbe, az isteni akarathoz való kötődésében határozza meg a házastársi szeretet, amely normatív értéket nyer. Ennek a részletnek a nehézsége abban áll, hogy megértsük a kapcsolatot a férfi 23. versbeli felkiáltása és a 24. versben kifejezett következmény között. A 23. vers kifejezését érthetjük egy eredeti egység, vagy pedig a felszámolhatatlan nemi különbözőség ellenére is azonos természet kijelentéseként. Az első esetben a férfi és a nő egységének a célja az lesz, hogy megtalálja azt az eredeti állapotot, amely után az egész emberiség vágyakozik. A második esetben a házasok egysége lehetővé teszi számukra, hogy felfedezzék „mindannyiszor és egészen sajátos módon a teremtés misztériumát”, és visszatérjenek „ahhoz az emberségben való egységhez, amelyben lehetővé teszi számukra, hogy kölcsönösen elismerjék, s mint az első alkalommal, nevükön szólítsák egymást”.19 A férfi és a nő egysége távol van attól, hogy egyfajta fúziós művelet révén visszavezessen az eredeti állapotba. Ez az egység lehetővé teszi számukra, hogy tudatosuljon bennük saját emberségük Isten színe előtt, s egyszersmind élesen látóbb módon fogják fel férfiként és nőként megélt viszonyuk felszámolhatatlan kettősségét. Ez tehát az ember metafizikai magányának a megtestesülése lenne Isten előtt, két mód az emberként való lét megélésére, amelyek komplementerek és egyik sem visszavezethető a másikra.20 Az androgün mítoszával való szembesítés lehetővé teszi számunkra, hogy választ találjunk erre a döntő fontosságú kérdésre. 19 Jean-Paul II, Valeur du manage indissoluble (cathéchése du 21 novembre 1979), i. m., 85. 20 Uo. 83.
