Communio, 2013 (21. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 1-2. szám - Az Ember: homályba borult? - Édart, Jean-Baptiste - Török Csaba (ford.): Az androgün vagy a személyek közössége?
14 Jean-Baptiste Édart ségében, hogy a többi teremtmény között vis-á-vis-1 találjon. Maga Isten is megállapítja annak lehetetlenségét, hogy Ádám az állatok között hozzá illő segítőt találjon.16 Az ember a teremtés miliőjében egyedülálló kapcsolatban találja magát Istennel. Ez a magánya istenképűségének negatív kifejeződése. A nemi különbözőség a nő teremtése által ügy jelenik meg, mint a válasz erre a magányra. Ez azt jelenti, hogy a férfi—nő viszony az ember-emberiség számára az egész teremtéssel szembeni sajátosságának a jele. A héber kifejezés, amelyet úgy fordítanak, hogy „hozzá illő”, nehezen értelmezhető. Egyszeri előfordulása ez a héber Bibliában. Szó szerint azt jelenti, hogy „mint aki vele szemközti”, „mint aki vele szemben van”. Egyszerre jelöli a komplementaritás és az identitás gondolatát. Az ’ezer főnév (segítő, segítség, társ) általában azt a segítséget írja le, amelyet Isten ad bizonyos helyzetekben, amikor a személyes vagy kollektív létezést veszély fenyegeti.17 A magány veszélyes helyzet az ember számára, amikor védelem nélkül nem áll meg (ld. Préd 4,9-12). A nőnek ez a teremtése költői módon kerül leírásra. Ádám belemerül a gyönyörködésbe. Nincs tisztában a teremtői cselekvés természetével. A nő egyedül az isteni cselekvés gyümölcse, amely elrejtezik az ember szeme elől. Az álomba merülés egyfajta szimbolikus halál is, markáns határ, amely az ’Adam és az Ádám és Éva, is és issa közötti minőségi ugrást jelöli. A nőt egy oldalbordából, vagy egy oldalból teremtette Isten. Miért a férfi testéből indult ki? A szövegből magából egy értelmezés sem vezethető le teljes bizonyossággal. Matthew Henry olyan értelmezést javasol, amely tiszteletben tartja a versek szellemét, és kivételesen szuggesztív: „A nőt nem a férfi fejéből teremtette Isten, nehogy az uralkodjon rajta, nem is a lábaiból, nehogy az rátaposson, hanem az oldalából, hogy egyenlő legyen vele, a karjai alól, hogy megvédje őt, a szíve mellől, hogy szeresse őt”.18 Isten a férfiből veszi ki a nőt, innen a neve. Az állatok teremtésének elbeszélésével szemben, ahol az elbeszélő egyszerűen csak közölte a tényeket, itt az embert halljuk megszólalni: „Az ember így szólt: »Ez már csont a csontomból és hús a húsomból. Asszony [issa] a neve, mivel a férfiből [is] lett«” (Tér 2,23). Szójátékkal igazolja a nevet, amely alliteráción alapul, s amelyet 16 A héber szöveg nem teszi lehetővé, hogy ezt az értékelést az embernek tulajdonítsuk. Isten az, akiben tudatosul a többi teremtmény emberhez nem illése. 17 Ld. pl. íz 30,54; Ez 12,14; vö. Ska, J.-L.,Je vais luifaire un allié qui sóit homologue ä lui (Genese 2,18), in Biblica 65 (1984), 233-238. 18 Idézi G. J. Wenham, Genesis 1—15 (World Biblical Commentary 1), Thomas Nelson, Nashville 1987, 69.
