Communio, 2013 (21. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 1-2. szám - Az Ember: homályba borult? - Édart, Jean-Baptiste - Török Csaba (ford.): Az androgün vagy a személyek közössége?
Az androgün vagy a személyek közössége? 11 A PAPI ELBESZÉLÉS A papi elbeszélés a hét hét napja köré szerveződik, mindegyik napnak egy sajátos mű felel meg. Ezen alapozó elbeszélés első karakterisztikája tehát az időbeliség. A szerző az időn belül helyezkedik el, és itt akarja megjelölni a történelem kezdetét. Ahogyan már a bevezetésben is mondtuk II. János Pál kapcsán, ez a szöveg nem tétovázik, amikor magáévá teszi a környező népek mítoszainak elemeit, még ha lényegileg különbözik is tőlük. Az időben és a történelemben elhelyezkedő elbeszéléssel van dolgunk. Az emberi szerző kivezet bennünket a mítosz időbeli meghatározatlanságából. Kilépünk tehát ennek az irodalmi műfajnak a szorosan vett szimbolikus funkciójából, hogy elérkezzünk egy szimbolikus formákkal kifejezett történelem-etioló- giához. A Tér 1-3 „egy valódi mítoszkritikai gondolkodást” tár elénk.14 Ezen elbeszélés egészének második jellemvonása a teremtés jósága. Szemben a mezopotámiai mítoszokkal a teremtés nem a két kozmogóniai hatalom közötti csatározások gyümölcse, az ember pedig nem egy legyőzött istenség véréből született. A teremtés Isten szavának a gyümölcse, ami miközben elkülönít, rendet teremt az eredeti káoszban. A teremtés tehát radikálisan jó. Az ember Isten képére lett teremtve és ugyanott lakozik, mint ő: az Édenben. A bibliai elbeszélés, amikor integrálja azok bizonyos elemeit, a környező mítoszok ellenében lép fel. Ez megmutatkozik annak a kijelentésnek az elismétlésében, hogy „és Isten látta, hogy jó”, amely a 31. vers csúcspontján így ismétlődik meg: „és látta Isten, hogy nagyon jó”, ekként jelölve meg a teljes teremtői művet. Ez ennek a szövegnek a központi, ám nem az egyetlen üzenete. Az ember teremtése kivételes módon elkülönül. A hatodik napon kerül rá sor, ahogy a többi állat esetében is, ám mégis másképpen lesz bemutatva. A növényeket és az állatokat Isten „a maguk faja szerint” (Tér 1,1-12.21. 24-25) teremtette meg. Ez nem ismétlődik meg ugyanígy az ember esetében. Egyszerűen ennyit mond a szöveg: „Isten megteremtette az embert képére, férfinak és nőnek teremtette őket”. Ennek az istenképűségnek az értelmezése végtelenül összetett. Számos állásfoglalás elhangzott már, s a szöveg értelmének az erejét nem annyira egyik vagy másik olvasatban, hanem azok kölcsönös integrálásában tárja fel. Az állatokkal szembeni különbözőség adja meg az első jelzést. Hangsúlyozza az ember egyetlenségét az egész teremtéshez való viszonyában. „Az állat sokféle, az ember egy”, jegyzi megjoggal 14 Pelletier, A. M., Lectures Bibliques, Cerf, Paris 1998, 29.
