Communio, 2013 (21. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 3-4. szám - Az Egyház szentsége - Schlosser, Marianne - Török Csaba (ford.): Szentségre hívva a szentek közösségében - Megjegyzések a Lumen gentium 5. fejezetéhez
18 Marianne Schlosser amely csakis az egyénre tartozik. Az új elrendezés és megfogalmazás sokkal inkább azt juttatja kifejezésre, hogy mindhárom egyházi életállapot - a felszentelt szolgák, a világiak és a szerzetesek - ugyanazon misztériumban gyökerezik, és sokszoros módon egymásra vonatkozik. Kifejezi, hogy a szentség „egyetlen” anélkül, hogy ezzel együtt a személyes hivatások különbözősége marginalizálódna: Jóllehet tehát az Egyházban nem mindenki ugyanazt az utat járja, valamennyien meghívottak az életszentségre” (LG 32,2). Számos zsinati atya igényt tartott arra, hogy a „szentségre szóló meghívást” már a kezdet kezdetén erőteljesebben kegyelmi és egyháztani alapokra kell helyezni; nem lenne szabad elsődlegesen morálteológiai szempontok szerint bemutatni. Másrészt ugyanennyire fontosnak tűnt, hogy megfelelő módon kifejezésre juttassák a keresztény hívőnek, a kegyelemmel való együttműködésének a felelősségét. Ezen a téren is egyensúlyt kellett tehát találni: az objektív-lételvi, kegyelemként ajándékozott szentség, s az ehhez kapcsolódó, ennek megvalósítására irányuló kötelezettség között. Nem kevés atya (mintegy 100) végezetül azért emelte fel hangját, hogy a „szeretet” és a „szentség”, illetve a többi teológiai erény közötti összefüggést világosabban domborítsák ki, hogy ekként a „szentség” gondolata ne maradjon túlontúl általános, hanem ennek kapcsán mondjanak valamit az egyes életállapotokra vonatkozólag is - ezt a szándékot beemelték a LG 41-be.7 2. „ÚJRAFELFEDEZÉS” Az egyházfelfogás szempontjából kétségkívül központi fontosságú tény az, hogy minden hívőre vonatkozik, s a keresztségből fakad a keresztény élet teljességére törekvésre szóló „meghívás”, sőt „kötelezettség” (invitantur et te- nentur: LG 42,5). Nem új találmányról van itt szó hanem „újrafelfedezésről”, ahogyan ezt Yves Congar nevezte. Ugyanez igaz egyébként a zsinatnak a hívők általános papságára vonatkozó kijelentéseire is.8 7 Helun, F. G., Constitutio dogmatica de ecclesia Lumen Gentium, 498k. 8 Ezt az utat készítette elő Johann Adam Möhler (1796—1838) és Karl Adam (+1966). Ehhez Id. a következő informatív tanulmányt: Tillard, J.-M.-R., Sacerdoce, in DSp XIV, 1-37. Már a ’40- es években különböző tanulmányokat szenteltek ennek a témának; a következő, számos adatot tartalmazó írás igen gazdag teológiatörténeti anyaggal szolgál: Dabin, P.,Le sacerdoce royal des fidéles dans la tradition ancienne et moderne, 1950. Fontossággal bírtak még Jospeh Léguyer írásai 1949-ből, 1951-ből, 1952-ből és 1957-ből, és mindenekelőtt a következő jól ismert mű: Congar, Y., Der Laté, 1957, különösen is 92k, 96k, 185skk; 201—213 et passim. — Az akkoriban már viták tárgyát képező problémák megmutatkoztak a Mediator Dei kezdetű enciklikában is (1947. november 20.).
