Communio, 2013 (21. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 3-4. szám - Az Egyház szentsége - Schlosser, Marianne - Török Csaba (ford.): Szentségre hívva a szentek közösségében - Megjegyzések a Lumen gentium 5. fejezetéhez
Szentségre hívva a szentek közösségében 17 vatásunk eszkatológikus dimenziójáról és a mennyei Egyházzal való összekapcsolódásról” (a jelenlegi LG VII). Abban is megállapodtak, hogy a mario- lógiát az Egyházról szóló konstitúcióba építik be. Az eddigi 111. fejezetet felosztották, s első bekezdését a püspökökről szóló fejezet elé illesztették be - így az „Isten népe” tematikát még a szolgálatok és hivatalok előtt tárgyalták. A III. fejezet 2. bekezdése („A világi hívők”) a helyén maradt. A IV. fejezet eredetileg együtt tartalmazta „a szerzetesekről” és „a szentségre való meghívásról” szóló részeket; csak 1964. szeptember 30-án döntöttek úgy, hogy ebből két külön fejezetet hoznak létre. Ennek során tudatosan választották meg a sorrendet: először a szentségre szóló meghívást taglalták, utána annak sajátos megvalósulását a szerzetesi életben, e kettőt egyjól sikerült kapcsolódási ponttal kötve össze a LG 42,2-ben, ahol a különleges kegyelmi adományok kerülnek bemutatásra. Világossá kellett válnia, hogy az evangéliumi tanácsok szerinti élet nem a hierarchikus tagozódáshoz sorolódik be, hanem az Egyház karizmatikus struktúrája részének kell azt tekinteni. Ily módon a jelenlegi V. fejezetet - Az életszentségre szóló egyetemes meghívásról az Egyházban, De universali vocatione ad sanctitatem in Ecclesia - egyrészt a világiakról, másrészt a szerzetesekről szóló rész keretezi. Volt emellett egy olyan, egyébiránt jogos felvetés is, miszerint a „szentségre szóló meghívást” az „Isten népéről” szóló II. fejezetbe kell beilleszteni, nem csak azért, mert ebben a fejezetben kerül kifejtésre a laikus állapot alapvetése, hanem mindenekelőtt azért, mert a Minden krisztushívő meghívása a szentségre azon alapul, hogy a szent Isten egy szent népet, „szent papságot” választott ki magának. „A szentségre szóló egyetemes meghívás” belsőleg kapcsolódik minden hívő „általános papságához”, amelyről a LG 10 és 11-ben van szó. Emellett azt sem szabad elfelejteni, hogy a további zsinati szövegek is foglalkoznak a „hívek szentségre szóló meghívásával”, mint pl. a LG 32,2 és 3, a SC 14, a UR 4, az AA 2 és 3, az AG 15 és a PO 2. A jelenlegi szövegállomány kialakulása nem csak az anyag elrendezését, hanem a nyelvi megfogalmazást és a tartalmi hangsúlyokat is érintette. Szembeszökő változtatást eszközöltek az V. fejezet címében, amely az első vázlat szerint a következő lett volna: „Az állapotokról, amelyekben az evangélium szerinti teljességre törekednek”. Először is a „szentség” fogalma világosabban kiemeli az Istenhez való kegyelmi tartozás szempontját, míg a „teljesség” látszólag egy morális fokozatra vonatkozó asszociációtól terhes. Másodszor az új megfogalmazás emlékeztet arra, hogy a keresztény hivatás teljessége nem csak a status perfectionis-ban, vagyis az Istennek szentelt, evangéliumi tanácsok szerinti életben lehetséges. Harmadszor pedig az in Ecclesia szavak rámutatnak, hogy az egyes hívő szentsége nem olyan dolog,
