Communio, 2012 (20. évfolyam, 1-4. szám)
2012 / 3-4. szám - Az Egyház katolicitása - Török Csaba: Katolicitás és új evangelizáció
62 Török Csaba tette saját testét, ami az Egyház; az Atya jobbján ül, de folytonosan munkálkodik a világban, hogy elvezesse az Egyházba az embereket, s általa szorosabban kapcsolja magához, és saját testével-vérével táplálva részesítse őket megdicsőült életében” (LG 48). Amint látjuk, a zsinat itt a már fentebb említett teológiai összefüggésrendszerben gondolkodik: az egyetemesség alapja a krisztocentrikus univerzalitás, Krisztus mindenhatósága („mindeneket magához vonzott”). Ennek az alapkijelentésnek személyközpontú változatát nyújtja a Gaudium et spes kezdetű lelkipásztori konstitúció, amikor így ír: „Az ember misztériuma csak a megtestesült Ige misztériumában világosodik meg igazán ... Isten Fia ugyanis megtestesülésével valamiképpen minden emberrel egyesült ... Mivel ugyanis Krisztus mindenkiért meghalt, s minden ember végső hivatása azonos, tudniillik isteni hivatás, vallanunk kell, hogy a Szentlélek mindenkinek fölkínálja a lehetőséget, hogy csak Isten előtt ismert módon csatlakozhassanak e húsvéti misztériumhoz” (GS 22). Krisztus egyetemessége s az ebből fakadó missziós egyetemesség elválaszthatatlan az evangélium s az azt hirdető Egyház egyetemességétől. Ha bármelyik elemet önmagában akarnánk értelmezni, akkor szükségszerűen téves eredményre, torzult felfogásra juthatnánk el. így például az Egyház egyetemességét önmagában szemlélni akár helytelen egyházközpontúságra is vezethet, amely végül ellehetetleníti az egyetemes missziós parancs hatékony beteljesítését, kirekesztést és gettó-mentalitást szül. Az Egyház mint sacramentum universale salutis lényéből fakadóan önmagán túlra mutat katolicitásában: afelé az üdvösség felé, amely az evangéliumi kinyilatkoztatásban, Jézus Krisztusban bírja érvényét, s amelyet az egész emberiség felé meg kell hirdetni; hiszen a sacramentum nem önmagában, hanem önmagán túl értelmes és hatékony. Ezért is alapozhatja meg ebben az LG 48-ban foglalt kijelentésben a zsinat missziós dekrétuma az igehirdetés nagy feladatát: „A nemzetekhez küldte Isten az Egyházat, hogy »az üdvösség egyetemes szakramentuma« legyen, ezért katolicitásának legbensőbb igényéből és alapítója parancsát követve minden embernek hirdetni akarja az evangéliumot” (AG 1). Az Egyház, amely nem hirdeti minden embernek az evangéliumot, s amely nem igyekszik a lehető leghatékonyabban tenni ezt (megfelelve az auditus temporis, az auditus hominis és az auditus alterius elvárásának), szükségszeren tökéletlenül és töredékesen éli meg önnön katolicitását. Bár a Gabe (katoli- citás mint adottság) megmarad, ám az Aufgabe (katolicitás mint feladat) sérül. így pedig nem mondhatná el magáról a keresztények közössége, hogy „hűséges gondnoka Isten titkainak” (vö. lKor 4,1-2).
