Communio, 2012 (20. évfolyam, 1-4. szám)
2012 / 3-4. szám - Az Egyház katolicitása - Guerriero, Elio - Török Csaba (ford.): Az Egyház katolicitása Hans Urs von Balthasar gondolkodásában
Az Egyház katolicitása Hans Urs von Balthasar gondolkodásában 25 gyermekeként minden egyes hívőnek közvetlen kapcsolódása van az Istenhez és az ő irgalmához. Azonban ahogyan az Atya sem bocsátja meg bűneit, mellőzve Krisztust és az Egyházat, úgy a hívő sem juthat el Isten szereteté- nek megrészegítő bőségéhez, kikerülve Krisztust és az Egyházat, akik az isteni irgalmasság konkrét megtestesítői”.12 VÉGKÖVETKEZTETÉS A katolicitás Isten ajándéka (Gabe) az Egyház és a keresztény számára, ugyanakkor feladat (Aufgabe) is. Ahogyan a többi ismertetőjegy (egy, szent, apostoli), úgy a katolicitás is az Egyház természetét határozza meg, s elkíséri őt az időn és a téren át vezető útján. Ezek ajegyek kölcsönös viszonyban állnak egymással, s együttesen hozzájárulnak ahhoz, hogy kialakuljon az Egyház irgalmas arca, az Atya irgalmának képére, amely Krisztus által a Lélekben jut osztályrészül az Egyháznak. A katolicitás tehát együtt jár az egységgel mint egyetlen egy mozgás, amely Krisztus megsebzett oldalából indul ki, s mindannyiszor oda tér vissza. Efölött az Isten egyetemes szeretete által létbe hívott mozgás fölött különösképpen is a péteri szolgálat őrködik. így szolgálja az egységet, amelynek fenn kell maradnia a minden néphez és emberhez szóló igehirdetés dinamizmusa mellett is, aszerint a nyomatékos meghívás szerint, amellyel Máté evangéliuma zárul. A szentség és a katolicitás is együtt járnak az Egyház és a keresztény életében. Ahogy a katolicitást, úgy a szentséget is szabadon ajándékozza Isten az Egyháznak, különösképpen a kereszten a világ bűneinek elvételéért meghaló Fiú üdvös cselekvése által, hogy leomoljon a megoszlás fala, s helyreálljon a szövetség, az emberek előtt pedig újra út nyíljon a világhoz és Isten szívéhez. Isten ajándéka nélkül még a legjobb ember sem törekedhetne semmiféle módon a kegyelemre. Az ajándékként kapott szentség indít az igehirdetésre, az isteni hit és kegyelem átadására minden ember felé, miközben a személyes életszentség nyújtja a legmeggyőzőbb tanúságot Istennek Krisztusban adott szeretet-ajándékáról. Végezetül pedig az apostoliság az az ismertetőjegy, amelyet Krisztus vés bele apostolaiba, küldötteibe. Ez a jegy mindenekelőtt a megtestesülés törvényéhez való hűséget, a keresztségtől a mennybemenetel napjáig tartó jézushoz való közelséget és a feltámadás melletti tanúságtételt jelenti (ApCsel 1,22). 12 Uo. 87.