Communio, 2011 (19. évfolyam, 1-4. szám)

2011 / 1-2. szám - Az Egyház - Török Csaba: Az Egyház mint communio - A közösség-gondolat teológiai értelmezésének kritériumai

Az Egyház mint communio 81 zösség eszközként való felhasználásának gondolatát - ez nem az ökumeni­kus egységtörekvés eszköze, hanem a célja, a teljes egyházi közösség eléré­sének kifejeződése. Az ökumenikus szinten a koinónia gondolata alapvetően az apostoli hit közösségi megvallásának a vágyaként jelentkezik. Sor kerül a közös szentsé­gi élet lehetőségeinek a keresésére (alapvető szinten a keresztség, kiemelten az Eucharisztia kérdése kapcsán), amely magában foglalja az egyházak és egyházi közösségek között megvalósuló közös életet (tagok és szolgálatte­vők kölcsönös elismerése), valamint a közös küldetést (igehirdetés, kérügma és tanúságtétel, martüria) is. Sok szempont okán úgy vélik, hogy ez a modell a legalkalmasabb az ökumenikus egyházközi viszonyok értelmezésére. A Faith and Order 2005-ben jelentette meg Az Egyház természete és kül­detése. Állomás egy közös nyilatkozat felé vezető úton című dokumentumát.84 Ebben a koinónia-egyházmodell elfogadása után megkezdődött munka, az újabb teológiai vizsgálódások, valamint a BEM-dokumentum (Lima, 1982)85 óta tapasztalt teológiai párbeszéd86 nyert egyfajta összegzést. A dokumentum első fejezetének első része az Egyház természetét vizsgálja, ezen belül kapott helyet a Biblikus meglátások címet viselő alfejezet.87 Első pontjai feltárják a biblikus vizsgálódás egyháztani eredményeit.88 Mindenekelőtt az Újszövet­ségben tapasztalható egyháztani sokszínűség kerül említésre. A kiválasztott négy egyháztani kulcsfogalom - Isten népe (Atya), Krisz­tus teste (Fiú), a Szentlélek temploma (Lélek) és a koinónia - összhangban áll a II. Vatikánum egyházszemléletével.89 Érdemes azonban megfigyelni, hogy az ökumenikus közelítés hogyan pozícionálja a communiót: nem alap­elvként, központi modellként, hanem a többi bibliai képet összegző megkö­zelítésként, szintetikus rendező elvként. Az Egyház mint koinónia témájá­nak egymagában hosszabb részt szentelnek, mint az előző három pontnak 84 WCC - Commission on Faith and Order, The Nature and Mission oj the Church. A Stage on the Way to a Common Statement (Faith and Order Paper nr. 198), WCC Publications, Geneva 2005 [=NMC] (magyarul megjelenés alatt). 85 A cím rövidítés: Baptism, Eucharist and Ministry; magyar fordításban megjelent: Keresztség, Úrvacsora, Lelkészi szolgálat (Limai dokumentum), in Theologiai Szemle XXIX (1986/4), 193-211. 86 Ennek legfrisebb összegzését nyújtja: WCC - Commission on Faith and Order, BEM at 25: Critical Insights Into a Continuing Legacy (szerk. Best, Th. F. - Grdzelidze, T.) (Faith and Order Pa­per nr. 205), WCC Publications, Geneva 2007. 87 NMCnr. 14-33. 88 A biblikus vizsgálódás fontosságáról Id. WCC - Commission on Faith and Order, The Bible. Its Authority and Interpretation in the Ecumenical Movement (Faith and Order Paper nr. 99), WCC Publications, Geneva 1980. 89 Ld. II. Vatikáni Zsinat, Lumen gentium dogmatikus konstitúció az Egyházról.

Next

/
Thumbnails
Contents