Communio, 2011 (19. évfolyam, 1-4. szám)

2011 / 1-2. szám - Az Egyház - Török Csaba: Az Egyház mint communio - A közösség-gondolat teológiai értelmezésének kritériumai

82 Török Csaba együttvéve.90 Jele ez annak, hogy koinónia-communio vált az ökumenikus egyháztani párbeszéd kulcsfogalmává. A szemléletmód biblikus megalapo­zottsága az Ószövetségben a teremtett világ épségének, teljességének gon­dolatában és a berit, szövetség fogalmában lelhető fel.91 Isten és ember eme kivételes kapcsolatában a bűn okoz törést. A megváltói tett, Isten és ember kapcsolatának helyreállítása az üdvrendben Jézus Krisztus istenemberi sze­mélyéhez és küldetéséhez kapcsolódik, akinek halálában és feltámadásá­ban, valamint a Szentlélek kiáradásában az emberek Istennel és egymással is közösségre léphetnek.92 Ebben a megközelítésben a többi jelentős bibliai kép - nyáj, ültetvény, épület, jegyesség stb. - mind-mind azt a valóságot akarja szimbolikusan kifejezni, amit a koinónia (közösen birtoklás, közös­ség) jelöl. Az Egyház mint közösség belső dinamikája mutatkozik meg ab­ban is, hogy a hozzá kapcsolódó emberek élete átalakul, megosztják a közös hitet, s ez a hit gyümölcsöket terem bennük. így az Egyház képessé válik ar­ra, hogy egybefogja az embereket, sőt az egész teremtést, és ezáltal az isteni üdvterv eszközévé váljon.93 Mint láthatjuk, az Egyház mint koinónia-communio gondolata jelentős te­ret nyert a protestáns teológiában, s ezt megerősítette az a tény is, hogy ké­pes volt az ökumenikus egyháztani párbeszéd kulcsfogalmává válni. A Faith and Order bizottság dokumentuma is mutatja, hogy jelentős biblikus vizs­gálódásokra került sor, amelyek során igyekeztek a közösség gondolatát kö­zelíteni a kinyilatkoztatásban foglalt hitletéteményhez. A szentháromságos üdvrendi mozgás: közösség Isten és ember, ember és ember között helyes irányba mutat, mindazonáltal ezen a ponton mutatkozik meg a protestáns egyháztan communío-felfogásának jelentős deficitje: amikor az Egyház meg­valósulásának, konkrét valóságának terén értelmezni kell a közösség gon­dolatát, nem tud túllépni a lutheri küszöbön. A communio mindig a szent személyek (sancti) közössége marad. Érdekes megfigyelni, hogy az így be­álló hiánynak (kimondatlanul is) tudatára ébred a dokumentum, ám mivel az egyházi és az eucharisztikus közösség gondolata szétválasztva marad, for­rásként és gyökérként nem tud rámutatni a szent dolgok közösségére (sánc- ta). Ezért kidolgoz egy másfajta „útvonalat”: Isten és ember közössége Krisz­tusban valósul meg (vö. solus Christus), ez a közösség a hit közösségét jelenti az Egyházban az emberek között (vö. solafides), akik az elnyert kegyelem révén közösségépítő és -fenntartó tetteket visznek végbe (vö. sola gratia), 90 NMCnr. 24-33. 91 NMCnr. 25. 92 NMCnr. 26.29. 93 NMCnr. 33.

Next

/
Thumbnails
Contents