Communio, 2011 (19. évfolyam, 1-4. szám)

2011 / 1-2. szám - Az Egyház - Stubenrauch, Bertram - Seewald, Michael - Török Csaba (ford.): A Zsinat és az Egyház - Egy sokrétű ekkleziológia recepciójához

50

Bertram Stubenrauch - Michael Seewald

LG-kommentárjában csak fenntartásokkal támogatja ezt az elképzelést, és felteszi a kérdést: „vajon a II. Vatikáni Zsinat munkájának egy ilyen előfeltevésen alapuló értelmezése kellő mértékben igazolható-e?”14 Az előbb végbevitt fogalom- és alkalmazás-elemzés kapcsán még egyszer rá kell mutatnunk, hogy a communio-szómező egyháztanilag inkább vezér-, mint alternatívfogalomnak alkalmas; benne összegződik és nyer teológiai megalapozást mindaz, amiből a többi kategóriák is élnek. Milyen is lenne a szentség-ként felfogott Egyház a communio nélkül, és miként lenne képes Krisztus misztikus teste, az Isten népe és ennek valós társadalmi megvalósulása embereket közel hozni egymáshoz, ha nem állna fenn az önközlő Isten erejében semmiféle kölcsönös részvétel és részadás?

Ebben a fényben kell szemlélnünk azokat a véleményeket is, amelyek szerint a Zsinat a communio-gondolatot egyáltalán nem egyháztanilag alkalmazta (a LG zsinat utáni recepciótörténete során mindenesetre sor került ilyen értelmezésre is). A communio-ideál megalapozza, illetve átfogja és áthatja a többi fogalmat, mivel az Egyház szótériológiai lehetőségét nevezi meg, még ha ezt nem is világítja meg teljes egyháztani hatósugarában. Wolfgang Thönissennek kell tehát igazat adnunk, aki megjegyzi, hogy a communio- gondolat lényegének felmutatása inkább „egy hosszü és intenzív zsinat utáni vitának, mintsem egy már a Zsinat idején nyilvánvalóvá vált tárgyi tartalomnak a gyümölcse”15. Az explicit fogalmiságra való túlzó irányulása miatt túlontúl merev Otto Hermann Pesch megjegyzése, aki szerint a communio szó egyáltalán nem nyert vezérgondolati szerepet a II. Vatikánum szövegeiben „az Egyházra vonatkoztatva”.16

Vajon az „Isten népére” való utalás (LG 8-18) betöltötte ezt a vezérgondolati szerepet? Ez a fogalom mindenesetre a zsinati teológia értelmezésében a XX. század nyolcvanas éveiig fontos szerepet játszott. Az erre irányuló egyháztani elképzelések figyelemreméltó fogalmi spektrumot fednek le, amely Joseph Ratzinger biblikus-misztikus, egyszersmind apostoli-hierarsaggi teologici 4), Bologna 1975, 107-111;UÓ., Da una ecclesiologia giuridíca a una ecclesiologia di comunione. Analisi del passaggio nella elaborazione della Costituzione Dogmatica «Lumen gentium», Milano 1974; Uó., Die ekklesiologísche Grundlage der nachkonziliaren Institutionen, in Kirche im Wandel. Eine kritische Zwischenbilanz nach dem II. Vatikanum (szerk. Alberigo, G. és mások), Düsseldorf 1982, 208-240.

14 Vö. Hünermann, P., Theologischer Kommentar (ld. 8. lábjegyzet), 551

15 Thönissen, W., Gemeinschaft durch Teilhabe an Jesus Christus. Ein katholisches Modell für die Einheit der Kirchen, Freiburg i. Br. 1996, 71.

16 Pesch, H. 0., Das Zweite Vatikanische Konzil 1962-1965. Vorgeschichte-Verlauf- Ergebnisse - Nachgeschichte, Würzburg 1993, 191.