Communio, 2011 (19. évfolyam, 1-4. szám)
2011 / 3-4. szám - Demokrácia - Armogathe, Jean-Robert - Török József (ford.): A Katolikus Egyház és a demokrácia
A Katolikus Egyház és a demokrácia 5 „Ezért nem lehet helyeselni olyan zártkörű vezetői csoportok létrejöttét, amelyek az államhatalmat saját érdekeik vagy ideológiai céljaik megvalósítására használják.” Tehát a demokratikus rendszer betegségéről van szó: zártkörű csoportok az államhatalmat kisajátíthatják, pontosan meghatározott cél, érdek vagy ideológia miatt. A megállapítás egyaránt vonatkozik a személyi diktatúrákra (Afrika és Közép- meg Dél-Amerika) és Közép-Európa, Kelet-Európa, valamint Távol-Kelet totalitárius rendszereire. Ez valamennyi diktatúra elítélése. IV. Henrik meggyilkolása című művében Roland Mousnier a zsarnokgyilkosság történelmi tanáról szól. A XII. században Johannes Salisbury a Policrati- cus oldalain ütközteti a herceget, qui legibus regit, a zsarnokkal, qui violenta dominatione populum premit. Közismert a katolikus tanítás, amely különbséget tesz a bitorló zsarnok és a gyakorló zsarnok között; soha nem fogadta el, hogy egy magánszemély saját kezdeményezésre és előzetes testületi elítélés nélkül megölhetné a gyakorló vagy a bitorló zsarnokot. Luther Mártonnak ez volt az álláspontja, Kálvin János már elképzelt olyan helyzetet, amikor (Isten) szolgái közül néhányat arra indít, hogy az igazságtalanul elnyomott népet a balsorstól megszabadítsa (Institutio religionis christianae, IV. könyv, XX. fejezet: A polgárok kormányzásáról). Bár a jezsuita moralisták a humanista hagyomány (Machiavelli, Montaigne barátja, La Boétie, és a Brutust dicsérő Erasmus) alapján elismerték a zsarnokgyilkosság jogosultságát, a római tanítóhivatal mindig hű maradt a békés megoldásokhoz és a mártírság- ra vezető passzív ellenálláshoz. „Valódi demokrácia csak jogállamban és az emberi személy helyes értelmezése alapján lehetséges.” Ez a második kiegészítés pontosítja a demokrácia szót egy jelzővel: a valódi demokrácia (ami egyúttal azt is jelenti, hogy az előző mondatban említett rendszerek nem autentikusak. A jogállamiság megköveteli az érvényben lévő törvények tiszteletben tartását (princeps qui legibus regit). De az is szükséges, hogy mindez az emberi személy hiteles fogalmára alapozzon. Itt lép be a szubszidiaritás fogalma. Madame Delsol2 kimutatta ennek a fogalomnak a gazdagságát, sokféle jelentését. Itt csak az egyházi használatára utalunk, a XIX. században jelent meg. Főként a közelmúlt pápái és a II. Vatikáni Zsinat használták. A Katolikus Egyház Katekizmusában tekintélyes helyet foglal el (1883-1885, 1894. és a 2209. paragrafusok). Olyan elv, amit az Egyház a társadalmaktól elvár. Az 1985-ös évi rendkívüli szinódus újra fölemlegette 2 Delsol, Ch., L’État subsidiaire, Paris, PUF, 1992 és Le Principe de subsídiarité, Paris, PUF, 1993.
