Communio, 2010 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 1-2. szám - Eszkatológia és gazdaság - Marion, Jean-Luc - Török József (ford.): Lustiger bíboros dicsérete (1. rész)
Lustiger bíboros dicsérete 95 Ez még nem jelenti a kommunikálást, mégkevésbé ismereteket kommunikálni (vagy összegyűjteni az adottak (data) sorozatait). A beszéd visszautal a megszólításra, tehát valaki szól a másikhoz. A beszéd olykor nem akar semmit (rien, ne rém) mondani, semmit sem. Valójában nagyon másról van szó, mivel én semmit sem tudnék mondani semmiről, ha nem mondanám azt előbb, kifejezetten vagy áttételesen, valakinek. Levinas is erre gondol velünk együtt: a mondott (Dit) a mondani (Dire) után következik, neki köszönhetően és nem kellene soha csendben maradnia. Heidegger szerint: „Az ember úgy viselkedik, amint magát alakítja és uralja a nyelvet (Sprache), addig a nyelv az, ami az ember ura marad” (G.A., t.7, p.148). A szó nem tud mit mondani, semmiről sem tud szólni és mégis annál inkább beszél ahhoz, akinek még nem mondott semmit vagy többé nem mond semmit. Mert a szó valakihez szólva meghívja a másikat, vagy pontosabban azt fölkelti, magára ébreszti, mert szóra serkenti. A természetes nyelvek születnek és meghalnak, és ismerünk csodálatos nyelveket, amelyeket többé senki nem beszél vagy majdnem senki nem olvas és többé nem gondol első szándékkal. Sokat látunk magunk körül eltűnni, jelentős nyelveket is. A mi tisztünk — hivatásunk (kötelességünk, mert aki önök közé áll, hölgyeim és uraim, az sürgős feladatot kap, csak az ostobák gondolnak mást) őrködni a francia nyelv halhatatlanságán. A kommunikáció hatalmas gépezete semmi mást nem akar, mint bennünket elhallgattatni, megtiltva nekünk, vagy ami még rosszabb, fölmentve bennünket mint valami, ezentúl haszontalan tehertől, hogy nyelvünkön beszéljünk, anyanyelvűnkön gondolkodjunk. A szó megelőz, tehát hív. Itt minden megvilágosodik. Mert a szó, amit az Akadémia értékesnek tart, az emberek szava. S ez méginkább érvényes Isten Igéjére úgy, amint azt az Egyház érti. Jean-Marie Lustiger valami analóg módon egyiket a másikban találta meg. Mert ha a szó-ige Istentől származik, mi több, ha Isten Igévé válik és ez az Ige testet ölt vagyis megtestesül, akkor még erősebb hívást tartalmaz, a bevégzett-befejezett szó hívását tartalmazza. Következésképpen „Isten az, aki hív” (Osez vivre, p.67). A szöveg, a szó, a nyelvezet csak arra jó, hogy élőszóval elismételjék. A Zsidókhoz írt levél egyik versén (4,12) elmélkedve, amelyik kijelenti, hogy „Isten szava ... eleven, átható és minden kétélű kardnál élesebb”, Jean-Marie Lustiger figyelmeztetett: „Nem lehet akárhogy olvasni a Szentírást. Úgy kell olvasni, mint Krisztus most, közöttünk kiejtett szavait, ami értelmet ad a történelemnek, melynek részesei vagyunk. Krisztus élő igéjét befogadva, ő maga beszél az Egyházában, s részesei leszünk a történelemnek, Isten népe történelmének
