Communio, 2010 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 1-2. szám - Eszkatológia és gazdaság - Puskás Attila: Törekvések Jézus üdvözítő művének újraértelmezésére a katolikus dogmatikában
34 Puskás Attila hogy Schürmann későbbi műveiben azoknak az egzegétáknak az álláspontjához közeledett, akik szerint Jézus a helyettesítő, engesztelő halál értelmében fogta fel halálának üdvözítő jelentőségét (J. Blank, H. Merklein, R. Pesch, G. Lohfink, M. Hengel, P. Stuhlmacher).20 Ebben a témakörben azonban a vita még tovább tart a kutatók között. Végül, arra a kérdésre vonatkozóan, hogy az újszövetségi szótériológiai modellek milyen ószövetségi vagy Biblián kívüli gondolati mintákra mennek vissza, és hogyan viszonyulnak egymáshoz, csupán két megjegyzést teszünk azon túl, hogy erre a területre még inkább igaz az, hogy szinte még csak a kezdeteknél tartunk. Egyfelől, az eddigi kutatási eredmények alapján ügy tűnik, hogy módosítani kell azt a korábbi nézetet, mely szerint az en- gesztelés és az áldozat értelmező modellje a páli ill. a deuteropáli írások részeként a későinek tartott újszövetségi szótériológiákhoz tartozik. Egyre inkább az a belátás szilárdul meg, melynek értelmében az újszövetségi szótériolőgiák kialakulását nem az egymásutániság vagy fejlődés/hanyatiás sémája szerint kell elgondolni, hanem inkább azt kell feltételeznünk, hogy a különböző értelmezési hagyományok párhuzamosan egymás mellett léteztek a legkorábbi időktől.21 Másfelől, figyelemre méltó tény, hogy sok esetben ugyanaz az újszövetségi szerző tudatosan egészen különböző eredetű hagyományokból, gondolati mintákból merít, hogy Jézus üdvözítő művének jelentőségét és gazdagságát olvasóinak kifejezze. További kutatásokat igényel annak pontos feltérképezése, hogy a rendelkezésre álló hagyományok tartalmai milyen változásokon mennek át egy-egy szerző teológiájába való beültetésük során, s a végső szövegben ezek hogyan egészítik ki és értelmezik egymást. A történeti-kritikai egzegézis vitáiban kialakult biblikus álláspontok különbözősége megjelent a szisztematikus szótériológiai reflexióban is arra a kérdésre vonatkozóan, hogy Jézus hogyan viszonyult saját halálához és miben áll Jézus kereszthalálának üdvözítő jelentősége. Leegyszerűsítve egy mi20 Heinz Schürmann, Jesus. Gestalt und Gehämnis (Hrsg. Kl. Schotissek), Paderborn 1994, 234. Az egyes álláspontok rövid ismertetéséhez lásd Puskás Attila, Jézus üdvözítő halála, in Com- munio, 15 (2007/1-2) 67-88. 21 Például az áldozatteológia korai eredetével kapcsolatban lásd: Helmut Merklein, Der Sühnegedanke in der Jesustradition und bei Paulus, in Das Opfer. Biblischer Anspruch und liturgische Gestalt, (QD 186), Freiburg im Bresgau 2000. Merklein megjegyzi, hogy a palesztlnai és a hellenista keresztény közösség és hagyomány éles szétválasztása a mai kutatás szerint indokolatlan, hiszen Jeruzsálemben, a Kéfás és a tizenkettő körül gyülekező arámul beszélő zsidókeresztény közösség („héberek”) mellett ott találjuk a görög nyelvű és a diaspora zsidóságból származó „helléneket” is, akik István diakónus és a „hetek” körül csoportosulnak. Hitelt adhatunk Pál apostol szavainak, amikor az lKor 15,3-5-ben tartalmazott hitvallást azon tradíció és igehirdetés részeként ismétli meg, amellyel a jeruzsálemi apostolokkal egyetért (lKor 15,11).
