Communio, 2010 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 3-4. szám - Bíró és Üdvözítő - Marion, Jean-Luc - Török József (ford.): Lustiger bíboros dicsérete (II.)
98 Jean-Luc Marion a neki történő engedelmességnek a joga”, ami mellett kiállt (Devenez dignes de la condition humaine, p.66). Ezek a megszerzett, megszenvedett meggyőződések csak alkalomra vártak, hogy hatásukat megmutassák. Az esemény váratlanul, hirtelenül történt: 1979-ben a CEP egykori lelkésze (a bíborossal ellentétbe kerülve lemondott a Centre Richelieu alapján neki járó címről) a Sainte-Jeanne de Chantal plébánosa, a párizsi ember, aki Solex-kerékpáijával járta a várost, Orléans püspöke lett. Tizennyolc hónappal később pedig Párizs érseke, II. János Pál pápa személyes, kevésbé politikai és racionális, mint inkább misztikus döntése alapján. A Pascal-féle logika szerint ez a misztikus választás méginkább politikainak és racionálisnak bizonyult, amit a tények szerencsésen megerősítettek. Ez a több mint húsz esztendőig tartó szakasz valamennyiünk - katolikusok és nem-katolikusok - számára meghatározóvá vált. Püspökként a média jóvoltából minden cselekedete nyilvánosságot kapott, szavait a kommentárok szélviharai kísérték, írásai meglepetésszerűen magas példányszámban láttak napvilágot és olyanok is olvasták azokat, akikről nem lehetett előre föltételezni az érdeklődést. Kezdeményezései komoly eredményt könyvelhettek el és paradox gondolatai a francia, sőt az európai határokon túl is hatottak. Tanúja voltam ennek a forgószél-szerű jelenségnek, amelynek közepén a bíboros imádsága biztosította rendíthetetlen komolyságát. Mindennek ellenére sokkal többet nem tudunk mondani. Az általa elindított dolgok sorozata még csak most kezdte megteremni a maga gyümölcsét. A papok, az állandó diakónusok, a megkereszteltek képzésének megújítása, a plébániák szerepének újra meghatározása, a hűséges és a kevésbé hűséges hívek visszahódítása, az új sajtó, rádió, televízió, kulturális központ (College des Bemardins), Notre-Dame Alapítvány beindítása megváltoztatták Párizs, következésképpen Franciaország egyházi életét. A teológiai kutatást erősíti az École Cathedrale létrehozása, amely kihívást és jótékony versengést jelent a párizsi Institut Catholique és a jezsuita Centre Sévres számára. Általánosságban a keresztény (és nem csak a katolikus) szó a nyilvánosság színterén világosabb és bátrabb, mint őelőtte. A vallási kérdések ma lényegesen nagyobb nyilvánosságnak örvendenek, mint 1968 májusa előtt. Maurice Clavel és az önök társa, André Frossard fölöttébb örvendeznének ezen a jelenségen. Ugyanis ki nem látja, hogy „Isten kérdése nem Isten megkérdőjelezése [...]. Isten egyszerre kérdés és válasz” (Dieu merd, les droits de l’homme. P.63)? A közeledés az elszakadt egyházak, az iszlám és főként a zsidóság felé ezentúl vissza nem vonható választás oly módon, hogy Európa kérdését föl lehet - és kell - tenni teológiai nyelven inkább, mint gazdasági vagy társadalmi fogalmak segítségével, bár látszólag ez
