Communio, 2010 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 3-4. szám - Bíró és Üdvözítő - Bolberitz Pál: Téves Isten-fogalmak
Téves Isten-fogalmak 67 denség csillagainak törvényhozója és végső mozgatója, aki a kozmosz rendjét biztosítja. Newton erre az álláspontra úgy jutott, hogy felismerte: a világmindenség gépezetének működésében tökéletlenségek és hiányosságok is észlelhetők. Következésképp szükség van Isten létezésére, aki ezeket a tökéletlenségeket és hiányosságokat állandóan helyesbíti. E beállítottság tükrében Isten nem más, mint valamiféle „hézagpótló erő”, aki kiegyenlíti a világmechanizmus diszharmonikus eltéréseit. Ameddig azonban a világ képes a maga törvényei szerint önmagában is működni, Istennek nincs lehetősége arra, hogy beleavatkozzék a világ eseményeibe, hiszen egy gépezet mechanizmusába való beavatkozás mind a beavatkozó, mind a gép számára hátránnyal jár. Nem nehéz felismernünk a deista szemlélet mögött az újkori természettudós sajátos világképét, és ennek megfelelő Isten-képzetét. A deizmus arra törekszik, hogy a világot mindenestül önmagából, a maga törvényeiből magyarázza meg. Ezért utasítják el a deisták Isten természetfölötti beleavatkozásának lehetőségét a világba és az ember életébe, hiszen úgy vélik, hogy a csoda nem más, mint Isten „hézagpóló” működése a teremtés művének „kijavítására”. Hasonló elvek alapján utasítja el a deizmus Isten „különleges beavatkozásainak” tényeit is, melyek különösen az élet keletkezésére és a szellemi valóságnak a világban való megjelenésére vonatkoznak. A PANTEIZMUS RENDSZEREI A deista Isten-fogalommal szemben áll a panteista Isten-fogalom. Panteiz- muson elsősorban nem a világnak Istennel való azonosságát kell értenünk, nem is Istennek a világgal való azonosságát (sajátos értelemben vett panteiz- mus), hanem azt, hogy a világ Istennel szemben nem birtokol semmiféle önállóságot, illetve Isten is függőségben van a világgal. Ám Istennek és a világnak egyértelmű azonosítása, ha nem is megfogalmazottan, de burkoltan, ateista szemléletet implikál. A panteizmusnak kétféle formája ismeretes: az egyik a statikus, a másik a dinamikus panteizmus. A statikus panteizmus úgy fogja fel a világot, mint az isteni örök és változhatatlan szubsztancia létmódját és járulékát. A dinamikus panteizmus viszont úgy vélekedik, hogy Isten a világ folyamatos teremtésének útján és a fejlődés révén jut el a világban teljes megvalósulásához. Történelmileg a statikus panteizmus legfőbb képviselőjének Baruch Spinoza tekinthető. Panteista rendszerének kifejlesztésében Spinoza a cartesianus szubsztancia-definícióból indul ki. Ezek szerint a szubsztancia olyan lény, mely úgy létezik, hogy létezéséhez semmiféle más lényre nincsen szüksége.
