Communio, 2010 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 3-4. szám - Bíró és Üdvözítő - Bolberitz Pál: Téves Isten-fogalmak
66 Bolberitz Pál vagyis inkább a cél-okság, mint a létesítő okság rendjében kell nála szemlélnünk Isten és a világ viszonyát, hiszen ő az, aki kiváltja a „matéria prima” megvalósulásra irányuló törekvését, amennyiben a képességiség állapotából a szubsztanciális formák felvételére aktualizálja a világot. Isten tehát végső soron a cél-okság kapcsolatában áll a világgal. Arisztotelész istene önmagá- ba-zárt, abszolút lény, akinek nincs tudomása a világról. Egész belső működése önmaga szemlésében és elgondolásában áll. Ez az önismeret, nem kétséges, hogy bizonyos személyes jelleget is ad az ő istenének. E személyesség azonban nem jelenti azt, hogy Isten és a világ között olyan személyes kapcsolat volna, mint amilyen a személyes szabad teremtés és személyes gondviselés mozzanata. Hasonlóképpen a világ is önmagában zárt Arisztotelész szerint. Jóllehet fellelhető benne valamiféle vágyakozás, melyet Isten vált ki belőle, de ez a vágyakozás nem jelenti azt, amit a platóm erosz jelent, vagyis az ember nem vágyakozik közvetlen az Istennel való egyesülésre, és az Isten szemléletére, hanem csupán emberi létének megvalósulására, és annak tökéletesítésére törekszik. A felvilágosodás filozófiájának deizmusa A felvilágosodás filozófiája tudatosan és kifejezetten a deizmus álláspontját képviselte az Isten-kérdésben. Miután Herbert Cherbury (1581-1648) és John Locke (1632-704) egy tisztán elvont és általános filozófiai Isten-fogalmat dolgozott ki, mely Istent csupán valamiféle általános lényeg gyanánt fogja föl, Isaac Newton (1643-1727) volt az, aki ezzel a kiüresített Isten-fogalommal szembeállította a maga teljesen zárt, s az általa kidolgozott mechanikai törvények szerint létező univerzum értelmezését. Isten és a világ különválasztása ily módon lett megalapozva a felvilágosodás filozófiájában. Ezt a deista beállítottságot fejlesztette tovább a francia felvilágosodás részéről Voltaire (1694-1772) és Rousseau (1712-1778), míg Németországban Reimarus (1694-1763) és Lessing (1729-1781) voltak a deizmus képviselői. E deista szemlélet összefüggésében a világ egy nagy gépezethez, mechanizmushoz hasonlítható, melynek eredete jóllehet Istenben van, de fennmaradásában mégis független Istentől. A gépszerű világ önmagától működik, belső matematikai szükségszerűséggel megvalósuló törvényeinek megfelelően, úgy annyira, hogy Istennek, miután a világot egyszer már megteremtette, a továbbiakban nem kell gondoskodnia róla. Newton deizmusa annyiban mérsékeltebb az előbbi álláspontnál, hogy ő a teremtésen kívül megenged még egy másik isteni működést is, nevezetesen azt, hogy Isten a világmin
