Communio, 2010 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 3-4. szám - Bíró és Üdvözítő - Sanna, Ignazio - Török Csaba (ford.): Bírám és üdvözítőm: Jézus Krisztus
12 Ignazio Sanna Krisztus visszatérésének a leírása nem csak az Ószövetségben, de az Újszövetségben is előhív olyan apokaliptikus jelenteket, amelyek magukban foglalják a nagy üldöztetéseket és egy kozmikus összecsapást. „Akkor feltűnik az égen az Emberfia jele, és a mellét veri a föld minden népe, mert látja, amint az Emberfia eljön az ég felhőin, nagy hatalommal és dicsőséggel” (Mt 24,30). Szent Pál szerint Krisztus visszajövetelére a próbatételek időszaka után kerül sor (ITessz 5,3), ám végezetül visszavonhatatlanná válik győzelme ellenségei fölött (lKor 15,24-28). Az apostoli igehirdetésben az Úr napja úgy áll előttünk, mint az ítélet napja. Ez az ítélet elítéli majd a gonoszokat és a hitetleneket, s üdvösséget hoz az igazaknak. Isten „kiválasztott egy napot, s ezen igazságos ítéletet ül a világ fölött egy arra rendelt férfi által, aki mellett mindenki előtt tanúbizonyságot tett azzal, hogy feltámasztotta a halálból” (ApCsel 17,31) - hirdeti Pál Athénben, s elismétli Timóteusnak, hogy Krisztus „ítélkezni fog élők és holtak fölött” (2Tim 4,1). Az Úr Jézus napja a haragnak és Isten hatékony igazságossága kihirdetésének a napja lesz (Róm 2,5). 2. Beszélhetünk tehát a remény üzenetéről, az üdvösség távlatáról egy olyan ítélet kapcsán, amelynek ennyire fenyegető a képe? A válasz igenlő.11 A végre és az ítéletre vonatkozó beszédekben folytonosan jelen van a virrasztásra való buzdítás: „Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok” (Mt 24,42). A végítélet azonban nem egy kegyetlen bíró ítélete lesz, akinek öröme telik az emberi gyöngeségek megbüntetésében. Ez az ítélet a bűn elítélésén és a bűnösnek Krisztus keresztje általi megigazulásán alapul majd. Isten igazságossága mindenekelőtt olyan igazságosság, amely üdvözít, megigazít és megszentel. Elítélést tehát csak azok számára jelent, akik formálisan visszautasították a Jézus által felajánlott üdvösséget. Végső soron az ember az, aki elítéli önmagát: „Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki azonban nem hisz, már ítéletet vont magára, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiában” (Jn 3,18), és visszautasította a világosságot. Végkövetkeztetésként azt mondhatjuk, hogy a döntő és örök állomás az emberi szabadság gyakorlása Isten előtt, s nem annak számlálása, hogy kik és mennyien lesznek az elkárhozottak.11 12 A keresztény remény magva tehát abban áll, hogy Isten nem azért küldte el a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ ál11 Bordoni, N. - Ciola, N., La parusia come evento cristologico-trinitarío, in Idd., Gesü nostra speranza. Saggio di escatología in prospettíva trinitaria, im. 233—258. 12 Sesboüé, B., Dopo la vita. fi cristíano e le realtä ultimé, Paoline, Cinisello Balsamo 1992, 76.
