Communio, 2009 (17. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 1-2. szám - Bevonulás Jeruzsálembe - Zaborowski, Holger - Szax László (ford.): A szabadság kihívásai
62 Holger Zaborowski A tézis, hogy az ember szabad, két ellentétes kihívással néz szembe: a szabadság abszolutizálásával és a szabadság tagadásával. A szabadság abszolutizálására és annak dialektikájára a legjobb példa Jean- Paul Sartre filozófiája. Az embert úgy tekinti, mint saját teremtésének produktumát. Az egzisztencializmus - és így Sartre is -, az embert „cselekedetei által” definiálja. Ha az ember szabadságtalanságot észlel, akkor mutatkozik meg igazán éppen az ehhez való viszonyában tényleges szabadsága. Sartre szerint ugyanis „szabad, hiszen mindig választhat, hogy sorsát rezignáltan elfogadja vagy lázad ellene”. Sartre gondolatai ma már történelminek számítanak, ám ez nem jelenti, hogy a kihívás már nem létezne. Sartre megfontolásainak hátterében ott állnak Marx és Nietzsche gondolatai - a szubjektivitás filozófiai képviselőié, akik a szabadág princípiumát egészen radikális módon értelmezték. Ezen a ponton felmerülhet a kérdés, hogy egyáltalán jelent-e kihívást Sartre filozófiája a szabadságra nézve? Sartre nem tagadja a szabadságot, még csak nem is korlátozza, hanem filozófiai érdeklődésének középpontjába állítja és megpróbál a szabadságból kiindulva eljutni oda, hogy mit is jelent az ember-lét. Az ember-lét számára elsődlegesen a szabadnak-levéssel azonos. Itt mutatkozik meg annak dialektikája, hogy a szabadság abszolutizálása miért is jelent kihívást. A szabadság olyan alapszó marad, amelynek megértéséhez más alapszavakra is rá vagyunk utalva. Mint véges emberek nem lehetünk abszolút módon szabadok, a szabadság maga is körülményektől függ. A szabadság nem ott kezdődik, ahol a szükségességnek vége. Nem csupán azok vagyunk, akik lenni szeretnénk, hanem azok is, akik mindig is voltunk. Mint emberek nem tehetünk másként, mint ahogyan természetünk engedi. Robert Spaemann pregnáns megfogalmazása szerint a szabadság „emlékeztetett természet”. A szabadság aktusa, ha abszolutizálják a természet puszta aktusává lesz. Emberekként más emberekkel együtt létezünk, és ez azt jelenti, hogy bizonyos felelősségi kapcsolatban vagyunk embertársainkkal. Elképzelhetetlen a szabadság a más emberek felé irányuló felelősség nélkül. A többi emberre való tekintettel azonban a szabadság radikálisan korlátozódik. Nem maradhat tehát abszolút, mivel a más emberekhez való viszonyunk nem semleges, hanem felelősségteljes kapcsolat. A legtöbb vallásban az Istenhez való viszony, sőt a filozofikus istenképben is az emberi szabadság végességénél fogva mindig is korlátozott volt, különös tekintettel akkor, ha olyan feltété1.1. A szabadság kihívásai
