Communio, 2009 (17. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 1-2. szám - Bevonulás Jeruzsálembe - Minutella, Alessandro - Puskás Attila (ford.) - Csák András (lejegy.): Hans Urs von Balthasar eszkatológiájának krisztológiai-szentháromságtani alapvetése
Hans Urs von Balthasar eszhatológiájának... 59 rasztja, egybefogja a szótériológiának és a teodramatikus eszkatológiának a legfontosabb pontjait is. Von Balthasamak interpretációs szándéka az, hogy az exegézisnek és a dogmatikának az élenjáró eredményeit összefüggésbe, sőt egyetértésbe hozza egymással. Ez az eszkatológia vonatkozásában azt jelenti, hogy Jézus Krisztus nem egyszerűen a teológiai esztétika jelensége - ahogyan erről A dicsőség felfénylésé ben beszél von Balthasar: Krisztus mint alak, egy jelenség, a Szent- háromság dicsőségének kinyilvánulása hanem sokkal inkább objektív megjelenés, amivel a gonoszság misztériumát a megváltás ajándékává alakítja át. Von Balthasar sohasem mondta, ahogyan pártos értelmezések egész sora ezt feltételezi róla, hogy a pokol vagy a kárhozat üres lenne; sokkal inkább azt állította, hogy mindenkiért remélhetünk, és mindenki üdvösségét remélnünk kell. Olaszországban a ‘80-as években nagy port vert fel von Balthasar erre vonatkozó gondolkodásának a szembeszökő eltorzítása. Azt az állítást tulajdonították ugyanis sokan neki, hogy üres a pokol, illetve egyenesen nem is létezik a pokol. A pokol kérdését von Balthasar a descensus ad inferos kérdésének újragondolásával és elmélyítésével közelíti meg, amit Ergreifen- nek, azaz birtokbavételnek értelmez: eszerint Isten Fia az istenellenes tartományt, annak is a legszélsőségesebb állapotát birtokba veszi, mintegy megragadja. így a kárhozat része kell, hogy maradjon a hitnek, mint folyomány az üdvösség rendjén belül (lásd Órigenész), nem pedig mint egy önmagában álló és elszigetelt dogma. Az eszkatológia Krisztus- és Szentháromságközéppontú megragadása során von Balthasar sokkal inkább nagyon is komolyan veszi azt a feltételezést, amit hiperdramatikus elutasításnak nevez, vagyis a mind nagyobb drámai elutasítás lehetőségét. A felkínált üdvösség minél inkább megnyilvánul, az ellenállás annál drámaibb lehet. Von Balthasar hangsúlyozni kívánta, hogy megmarad a lehetetlen tartós lehetősége - ez egy paradox kifejezés - azaz a hallatlan ellentmondás, amivel az ember a belé oltott hivatásának, rendeltetésének ellentmond. Ezt így interpretálja: „Istentől el akarok szakadni, noha Isten Krisztusban elért engem”. Ez a lehetőség megmarad. A kárhozat a legkomolyabb esetet jelenti, mégpedig a kereszt mögötti térbe való helyezkedés legkomolyabb esetét, ahová Krisztus már nem tud elérni. Két lehetőség közötti középutat keres von Balthasar. Az egyik szélsőség Órigenész apokatasztaszisz-tana, ami szerint minden értelmes létező eljut az üdvösségre, beleértve akár még a Sátán üdvösségre jutásának lehetőségét is; a másik szélsőség pedig Szent Ágostonnak a mossa damnata-ról szóló hipotézise, ami szerint nagyon kevesen jutnak csak el az üdvösségre, a többség az elvetett tömeget alkotja. E két szélsőség között von
