Communio, 2009 (17. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 3-4. szám - Isten Országa és a világ - Puskás Attila: Az Oltáriszentség teológiájának alapvető szempontjai II. János Pál pápa: Ecclesia de Eucharistia című körlevelében
172 Puskás Attila risztiára a Kierkegaardtól származó és eredetileg a hit aktusának hatására vonatkozó „egyidejűség” kifejezést, melyet néhány protestáns szerző (W. T. Hahn, G. Bornkamm) már korábban alkalmazott annak érzékeltetésére, hogy az istentiszteleti közösség tagjainak a múltbeli szent esemény kortársa- ivá kell válniuk.4 A pápa így fogalmaz: Jézus „ezzel az ajándékkal (az Eucha- risztiával) titokzatos ’egyidejűséget’ hozott létre e Triduum és az évszázadok egész folyamata között” (EE 5). Ugyanezt az egyidejűséget teszi szóvá a körlevél akkor, amikor a János-evangélium kulcskifejezésére utalva Jézus „órájáról” ír: „Ehhez az órához” kapcsolódik lélekben minden pap, amikor misézik a keresztény közösséggel együtt, akik részt vesznek benne” (EE 4).5 Jézus „órájának” tartalma az Atyához való visszatérése a szenvedésen, halálon és megdicsőülésen keresztül. Ez az óra azonos a húsvéti misztérium tartalmával, a megváltás órája, melyről Jézus éppen az utolsó vacsorán mondja ki, hogy eljött. Minden szentmise ehhez az órához kapcsolódik, ennek az órának a tartalmát teszi jelenvalóvá. Arra a kérdésre, hogy egy egyszeri történelmi cselekmény, tudniillik Jézus áldozati cselekménye, mely az ő órájának a tartalma, miképpen válhat jelenvalóvá a szentmisékben a történelem különböző korszakaiban, nem ad részletesen kifejtett választ az enciklika. Mindösszesen egy, de annál fontosabb kijelentéssel találkozunk, mely a Katolikus Egyház Katekizmusát idézi.6 Annak a gondolatnak a folytatásaként, hogy az Eucharisztiában Krisztus önmagát és egész üdvözítő művét adja, a következőt olvassuk a szövegben: „S mindez nem a múlté, ’Krisztus ugyanis és mindaz, amit minden emberért tett és elszenvedett, részesedik az isteni örökkévalóságban s így fölülmúlja az időt”.7 Minden történelmi esemény elmúlik és az idő martaléka lesz. Krisztus húsvéti misztériuma azonban nem marad a múlt fogságában, mert Krisztus föltámadt, fölmagasztaltatott az Atya jobbjára, és magával vitte teljes földi megváltói művét az Isten jelenlétébe, és az ott örök jelen marad.8 A Jelenések könyvében a leölt, de mégis élő Bárány képe fejezi ki ugyanezt a gondolatot: az értünk meghalt, de föltámadott 4 Vö. Jungmann, A szentmise, 105. 5 XVI. Benedek pápa a Sacramentum caritatis kezdetű apostoli buzdításában egyenesen arról beszél, hogy az Eucharisztia ünneplésének rendelkezését Jézus azért hagyta ránk, „hogy lépjünk be az Ő ’órájába’: ’Az Eucharisztia egyesit bennünket Jézus önátadásának aktusával. Mi nemcsak statikusan fogadjuk be a megtestesült Logoszt, hanem részeseivé válunk önátadása dinamikájának” (SC 11; vö. uo. 14). 6 KEK 1085. 7 Megjegyezzük, hogy az enciklika magyar fordításában a következő szöveget olvassuk: „ezért átöleli az egész időt” (EE 11). Mi nem ezt a fordítást idézzük, hanem a KEK 1085 pontjának magyar fordítását, mely pontosabban adja vissza a latin mondatot: „aetemitatem partícipat divinam et sic omnia transcendit tempóra et praesens efficitur”. 8 Jungmann, A szentmise, 108.
