Communio, 2009 (17. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 3-4. szám - Isten Országa és a világ - Puskás Attila: Az Oltáriszentség teológiájának alapvető szempontjai II. János Pál pápa: Ecclesia de Eucharistia című körlevelében
Az Oltáriszentség teológiájának alapvető szempontjai... 171 mind azt a katolikus tanítást ismétlik meg kicsit más-más hangsúllyal, hogy a szentmiseáldozat nem új és más áldozat, mint a golgotái egyszeri és tökéletes áldozat, hanem ugyanarról az egy jézusi áldozatról van szó, mely most azonban más módon, nem véres és fizikai valójában, hanem szentségileg, hatékony jelek által válik jelenvalóvá, valósul meg, lesz gyümölcsözővé számunkra az időben, a mi jelenünkben és a következő korokban is. A körlevél azt a tanítást is megismétli, hogy a szentmiseáldozat bemutatásakor ugyanaz a Krisztus az áldozatbemutató főpap, mint a Golgotán. Ám Ő, mint az áldozatbemutatás első számú alanya, maga mellé veszi szeretett jegyesét, az Egyházat, hogy Vele együtt ajánlja fel az Atyának az áldozatot: Jézus tökéletes áldozatát és Jézus követőinek az ehhez csatolt saját, személyes áldozatát. Azzal a kérdéssel összefüggésben, hogy az „ugyanazon áldozat” kifejezésen közelebbről mit kell érteni, azaz, hogy mi a szentmisében a megjelenítés pontos tartalma, a körlevél nem taglalja az idevágó különböző teológiai értelmezéséket. Az enciklika szövegéből azonban világos, hogy nem pusztán Jézus megváltó áldozata kegyelmi hatásának (effectus-elmélet), nem is egyszerűen a történelemben és kimagaslóan a kereszthalál vállalásában megélt önátadó magatartásának, s végül nem pusztán a megdicsőült Krisztusban örökké jelenlévő belső önátadó aktusnak (áldozati érzület) a megjelenítéséről van szó. „Krisztus önmagát, saját személyét a maga szent emberségében, és egész üdvözítő művét adja benne (az Eucharisztia ajándékában)” (EE 11) - fogalmaz az enciklika. Krisztus és egész üdvözítő műve tehát a megjelenítés tartalma, nemcsak az üdvözítő mű kegyelmi hatása vagy Jézus, illetve a megdicsőült Krisztus önátadó magatartása, érzülete. Az üdvözítő művének egészébe beletartozik maga a történelmi áldozati cselekmény is, ez is tárgya a megjelenítésnek. Úgy tűnik, hogy az enciklika nem elégszik meg azzal a magyarázattal, mely szerint a megjelenítés pusztán vertikális irányú dimenzióval rendelkezik, s melynek értelmében az eucharisztikus megjelenítés a mennyei Krisztus folytatólagos önátadásának a kisugárzása lenne. A körlevél fontosnak tartja a horizontális, vagyis a történelmi századokon átívelő és magában a történelemben fennálló kapcsolatot is a golgotái áldozat és a szentmise áldozat között, vagyis annak hangsúlyozását, hogy a szentmisében éppen a golgotái áldozat válik jelenvalóvá. Nemcsak a hagyományos tanítóhivatali szókészlet fejezi ki ezt a történelmi horizonton is megvalósuló azonosságot - lásd a következő kifejezéseket: megörökítő áldozati megemlékezés, megemlékező megmutatás (memorialis demonstratio), a történelmi időben századokon át megörökített keresztáldozat -, hanem olyan újszerű megfogalmazások is, melyek korábban tanítóhivatali dokumentumokban nem szerepeltek. Az enciklika bevezetőjében a pápa bátran használja az Eucha-
