Communio, 2009 (17. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 3-4. szám - Isten Országa és a világ - Bolberitz Pál: A monoteizmus a nyugati filozófiában
A monoteizmus a nyugati filozófiában 163 tökéletes. Ha pedig valami tökéletesség lenne, ez hiányozna a többiből. Lehetetlen tehát, hogy több isten legyen”.28 A teleologikus istenérv rámutat, hogy a világ egységes rendjének alapja az egyetlen és értelmes Isten. Ha több isten létezne, ezek az egységes rendet csak abban az esetben biztosíthatnák, ha állandóan tekintettel lennének egymás tevékenységére. Ez azonban azt jelentené, hogy tevékenységükben függenének egymástól és így egyikük sem lenne abszolút valóság.29 A világ végső lehetőségi feltétele - az egy Isten - egyszerű valóság. Ha több isten lenne, mindegyik istennek rendelkeznie kellene valamivel (isteni természettel), ami által az istenek fajába vagy nemébe tartozna, s ugyanakkor mindegyikben kellene lennie valamiféle (egyedivé tevő) tökéletességnek is, ami által a többitől különbözne. Ebben az esetben azonban a közös természetből és az egyedivé tevő elvből összetevődő istenek közül egyik sem lenne egyszerű. Ezért csak egyetlen Isten lehetséges.30 Az előbbi érvelésből látható, hogy Szent Tamás a politeizmus lehetetlenségét kívánja kimutatni. A politeizmus az istenek sokaságát hirdeti. A heno- teizmus csak egy isten tiszteletét írja elő, de több isten létezését is lehetségesnek tartja. A manicheista felfogás szerint két isteni elv van: az egyik a jónak, a másik a rossznak a szerzője. Ám a logikusan végiggondolt politeizmus az abszolút valóság tagadásához, vagyis ateizmushoz vezet (jóllehet a politeizmust valló ember e következménynek nem mindig ébred tudatára). A manicheista felfogás is tarthatatlan. A manicheizmusban szereplő „jó isten” ugyanis korlátozott lény és így valójában nem isten. A „rossz isten” vagy minden szempontból rossz, vagy csak részlegesen rossz. Tekintettel arra, hogy a rossz a létezőt megillető tökéletesség hiánya (léthiány), a feltétlenül rossz isten a teljes léthiány, azaz semmi. A viszonylagosan rossz isten pedig korlátozott, tökéletlen lény, és így valójában nem isten. Nicolaus Cusanus egység-metafizikájában azonosítja Isten egységét magával a léttel (unum est ipsum esse)31. Továbbá azt tanítja, hogy „minden annyiban van, amennyiben egy” (omnia enim intantum sunt, in quantum unum sunt)32. Szerinte az egység nem más, mint a „formák formája” (forma formarum), ami lehetővé teszi az egyedi formát. Úgy tekint az egységre, mint 28 I. q. 11, a.3. 29 I. q. 11, a.3. 301. q. 11, a.3; Compendium theologiae 15. 31 N. Cusanus: De docta ignorantia, I. 6. 32 N. Cusanus: De venatione sapientiae, c. 21. n. 59.
