Communio, 2009 (17. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 3-4. szám - Isten Országa és a világ - Ratzinger, Joseph - Török Csaba (ford.): Egyház és gazdaság - Felelősség a világgazdaság jövőjéért
136 Joseph Ratzinger Az elsőt az a tény képezi, hogy a marxizmusban is fellelhetünk egyfajta determinizmust, és hogy ez is a determinizmus gyümölcseként ígéri a teljes felszabadítást. Épp ezért ha az alapjait nézzük, hiba lenne azt gondolni, hogy a központosított rendszer a piacgazdaság mechanisztikus rendszerének lenne ellentétes erkölcsi rendszere. Ez kiderül akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy Lenin vonzódott Sombart téziséhez, miszerint a marxizmusban nincs semmiféle erkölcs, csakis gazdasági normák (P. Koslowski). Kétségtelen, hogy a determinizmus ebben az esetben sokkal radikálisabb és mélyebb, mint a liberalizmusban: ez utóbbi legalább elismeri a magánszférát, és ezen belül látja az erkölcsöt is; az előbbi azonban a történelem jövőjét kizárólag a gazdaságra redukálja. Ha rögzíteni akarnák a személy magánszférájának a határát, akkor ez a történelem szabályaival való szembehelyez- kedésnek tűnik. Ezen szabályok az egyetlenek, amelyeknek értékük van, így a velük való szembehelyezkedés elviselhetetlen reakció a fejlődés ellenében. Az etikát redukálják a történelemfilozófiára, a filozófiát pedig alávetik a párt stratégiájának. De térjünk megint vissza a közös pontokra, amelyek a marxizmus és a szűkén értett kapitalizmus filozófiai alapjai között léteznek. A második közös pont - miként azt implicit módon már elmondtuk - abban áll, hogy a determinizmus tagadja az erkölcs autonómiáját és a gazdaságra való bárminemű befolyását. A marxizmusban ez különösen drámai módon mutatkozik meg, amennyiben a gazdaságra redukált vallást nem tekintik másnak, mint egy meghatározott gazdasági rendszer tükörképének, amely ebből kifolyólag meggátolja az igaz ismeretre, a helyes cselekvésre és a fejlődésre való eljutást, amely felé a természeti törvények törekszenek. Itt is úgy vélik, hogy az állítás és a tagadás dialektikájában megvalósuló történelem belső (részletesebben ki nem fejtett) természetéből kifolyólag végül a teljes poziti- vitásban végződik. Világos, hogy egy hasonló felfogásban az Egyház semmilyen pozitív módon nem járulhat hozzá a világgazdasághoz; a szerepét gazdasági szempontból abszolút módon meg kell haladni. Az Egyházat adott helyzetben fel lehet használni önmaga elpusztítására is, és így „a történelem pozitív erőit” szolgálhatja. Olyan felfogás ez, amely csak nemrég ütötte fel a fejét. Az azonban magától értetődő, hogy az alapelgondolás nem változik. Végső soron az egész rendszert gyakorlatilag a központosított kormányzat apoteózisa tartja fenn, amelyben - ha igaz lenne a tézis - nem kisebb dolog működik, mint maga a világszellem (Weltgeist). Egyszerű, folyamatosan megerősítést nyerő empirikus megállapítás az, hogy a szó legrosszabb értelmében vett mítoszról van szó. Mindazonáltal az Egyház és a gazdaság közöt
