Communio, 2009 (17. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 3-4. szám - Isten Országa és a világ - Ratzinger, Joseph - Török Csaba (ford.): Egyház és gazdaság - Felelősség a világgazdaság jövőjéért
134 Joseph Ratzinger a piac természetes törvényei - ha szabad így kifejeznem magam - lényegük szerint jók, és szükségszerűen a jóra vezetnek anélkül, hogy függnének az egyes személy erkölcsiségétől. A két előfeltevés nem tökéletesen elhibázott, amint azt megmutatták a piacgazdaság sikerei, azonban nem alkalmazhatók korlátok nélkül, sem nem tekinthetőek abszolút értelemben igaznak, ahogy ez kiviláglik a világgazdaság jelenlegi nehézségeiből. Anélkül, hogy a probléma részletes elemzésébe fognánk - olyan feladat ez, amely nem az én kompetenciám -, szeretném csak felidézni Peter Kos- lowski egy mondatát, mert rámutat arra, ami érdekel minket: „A gazdaságot nem csak a gazdasági törvények irányítják, hanem emberek vezetik”. Még ha a piacgazdaság az egyén cselekvésén alapul is, amelyet a törvény- szerűségek meghatározott játéka vezérel, akkor sem tekinthetjük az embert fölöslegesnek, ahogy nem zárhatjuk ki a gazdaság világából személyes erkölcsi szabadságát sem. Napjainkban mindennél világosabb, hogy a világgazdaság fejlődése összefüggésben áll a világközösség, a teljes emberi család növekedésével, és hogy a spirituális erők bevonása a gazdaságba alapvető fontosságú a világközösség növekedése szempontjából. A piac törvényei csak akkor működnek, hogyha létezik egy alapvető erkölcsi egyetértés, amely fenntartja a piacot. SZERKEZETI IGAZSÁGTALANSÁG Eddig azt próbáltam megmutatni, hogy milyen kontraszt áll fenn az abszolút liberális gazdasági modell és az erkölcs problematikája között, és ezzel felvázoltam a kérdések első magját, amelynek minden bizonnyal fontos szerep jut majd ezen a szimpóziumon. Most azonban szükséges, hogy az ellentétes kontrasztról is szóljak. A piacra és az erkölcsre vonatkozó nehézség ma már nem csak elméleti jellegű. Mivel a minden nagy gazdasági térség belsejében tapasztalható egyenlőtlenségek veszélyeztetik a piaci játszmákat, az ’50-es évektől kezdve arra törekedtek, hogy fejlesztési tervekkel állítsák helyre a gazdasági egyensúlyt. Napjainkban azonban el kell ismernünk, hogy ez a kezdeményezés (eddig alkalmazott módján) kudarcot vallott, és a különbségek még tovább növekedtek. A következmény az, hogy a harmadik világ igen széles rétegei, amelyek a kezdet kezdetén nagy reménységet fűztek a fejlődést célzó segélyekhez, mostanság úgy tekintenek a gazdaságra, mint egy kizsákmányolási rendszerre, mint egy bűnre és igazságtalanságra, amelyek immár szerkezetivé váltak.
