Communio, 2009 (17. évfolyam, 1-4. szám)

2009 / 3-4. szám - Isten Országa és a világ - Ratzinger, Joseph - Török Csaba (ford.): Egyház és gazdaság - Felelősség a világgazdaság jövőjéért

Joseph Ratzinger1 Egyház és gazdaság Felelősség a világgazdaság jövőjéért Szeretettel köszöntöm - a két másik védnök, Höffner és Etchegaray bíboros nevében is - az Egyházról és a gazdaságról rendezett konferencia egybegyűlt résztvevőit. Öröm számomra, hogy a Világiak Pápai Tanácsának, a Katoli­kus Egyetemek Nemzetközi Szövetségének, a Német Gazdasági Intézetnek és a Konrad Adenauer Alapítványnak a szervezésében sor kerülhetett erre a világszintű tanácskozásra, amely egy mindannyiunkat érintő problémát jár körül. A földgömb északi és déli féltekéje közötti gazdasági egyenlőtlenség való­ban egyre súlyosabb veszélyt jelent magának az emberi családnak a megőr­zése szempontjából. Hosszú távon olyan fenyegetés származhat ebből törté­nelmünk folytonosságára nézvést, amely semmivel sem kisebb horderejű, mint az, amely kelet és nyugat egymásnak feszülő fegyveres arzenáljából származik. Épp ezért egy ilyen jellegű egyenlőtlenség leküzdése szempontjából új kezdeményezésekre van szükség, mivel minden korábban alkalmazott mód­szer elégtelennek bizonyult. Ráadásul az elmúlt harminc esztendő során egyre elbizonytalanítóbb mértékben még tovább nőtt a nyomor a világban. Ahhoz, hogy valóban előre mutató megoldást találjunk, új gazdasági gondo­latokra van szükség, amelyek azonban új erkölcsi ösztönzések nélkül lehe­tetlenek, és legfőképpen megvalósíthatatlannak tűnnek. Ezen a ponton le­hetséges és szükséges a párbeszéd az Egyház és a gazdaság között. Engedjék meg nekem, hogy még jobban megvilágítsam a probléma tulaj­donképpeni gócpontját, amelyet meg kell majd vitatni az elkövetkező na­pokban. Ha a gazdaság klasszikus szemléletéből indulunk ki, első pillanat- 1 1 A Libreria Editrice Vaticana engedélyével közöljük annak az előadásnak a teljes szövegét, amelyet Joseph Ratzinger bíboros tartott a Pápai Orbán Egyetemen 1985. november 23-án. Az előadás írásban megjelent az amerikai Communióban és az II Regno Documentiben 1986-ban.

Next

/
Thumbnails
Contents