Communio, 2009 (17. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 3-4. szám - Isten Országa és a világ - Gillet-Challiol, Marie-Christine - Török Csaba (ford.): Isten Országa és a morális törvény
116 Marie-Christine Gillet-Challiol hoz, egy olyan látható szempontot, amely egy konkrét kultusz keretem belül helyezi az embert kapcsolatba Istennel? a) A radikális rossz Kant újból és újból megerősíti a morális törvény lényegi karakterét: ez az egyetlen, amely lehetővé teszi az ember számára, hogy eljusson saját méltóságához és szabad lényként való életre szóló hivatásához. Pontosan mivel lehetségesnek tartjuk azt, hogy engedelmeskedjünk a kategorikus imperatívusznak mint olyannak csak azért, mert az kötelességünk - még ha joggal felvethetjük is a kérdést, hogy volt-e valaha valóban ilyen cselekedet -, képesek vagyunk megközelíteni a szabadságot5. Ettől azonban nem tudatosul benne kevésbé az a számos nehézség, amellyel az ember az erkölcsösségre vezető útján szembetalálkozhat. Ezek a nehézségek mindannyiunkban megvannak - ez az, amit Kant radikális rossznak nevez, abban az értelemben, hogy egy olyan rosszról van szó, amely az alapzatunkat, vagyis cselekedeteink minden maximáját rontja meg. Ez a rossz abban áll, hogy az morális törvénynek való engedelmességet alárendeljük az önszeretetnek, s mindannak a következménynek, amely abból ered. Kant ezáltal azt szeretné megmutatni, hogy jóllehet megvan az emberben ez a rosszra való hajlam, ez mégsem jelent a rosszra való determinációt. Az ember csak akkor „rossz morálisan”, ha „felelősségre vonható” ezért a rosszért, vagyis az szabadságának eredménye. Ennek következtében nem az emberi szenzibilitás mint olyan a rossz, hanem az a tény, hogy ennek a szenzibilitásnak adjuk az első helyet, miközben tehetnénk ezt másként is, hiszen tudatosul bennünk az erkölcs imperatívusza is. Kant leírhatja tehát, hogy a radikális rossz „fönnállhat egy általában jó akarattal együtt, s az emberi természet ama fogyatékosságából származik, hogy nincs elég ereje elfogadott maximái követésére’’6. Hogyan kövessük hát csak és kizárólag a morális törvényt, pusztán kötelességérzésből és nem a kötelességnek való megfelelés vágyával cselekedve? 5 Kant egy olyan embert hoz fel példaként, aki előtt a következő döntés áll: vagy elfogadja, hogy megölik, vagy pedig hamisan tanúskodik, s ezáltal egy ártatlan ítéltet el. Ez előtt az ember előtt világos, hogy feláldozhatja életét, még ha adott esetben nem biztos, hogy képes is rá. Értékeli, hogy mi az, amit megtehet, mivel tudatában van annak, hogy mit kellene megtennie. Ezáltal felismer magában egy olyan szabadságot, amelyet az erkölcsi érzék nélkül még felismerni sem lenne képes. A gyakorlati ész kritikája, Ictus, Szeged 1998. A vallás a puszta ész határain belül, in Kant, I., A vallás a puszta ész határain belül és más írások, Gondolat, Budapest 1974, 134-363.
