Communio, 2009 (17. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 3-4. szám - Isten Országa és a világ - Gillet-Challiol, Marie-Christine - Török Csaba (ford.): Isten Országa és a morális törvény
114 Marie-Christine Gillet-Challiol AZ ISTENBEN VALÓ HIT MINT A GYAKORLATI ÉSZ SZÜKSÉGSZERŰSÉGE Kant szembeszáll egy régre visszanyúló teológiai és filozófiai hagyománnyal, és kijelenti, hogy Isten létét nem lehet bebizonyítani. Ugyanígy nem levezethető az sem, hogy az ember szabad vagy hogy a lélek halhatatlan. Isten, a szabadság és a lélek az ész ideáinak azon rendjéhez tartoznak, amelyet igaznak tartunk - ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy nem tudjuk, Kant pontosan milyen konkrét értelmet ad ennek a kifejezésnek.2 Ugyanakkor ezek a gondolatok is fontosak az ember számára a gyakorlat terén. Ami például Isten ideáját illeti, amely fogalom minket most leginkább érdekel, ennek kapcsán Kant megjegyzi, hogy egy tisztességes ember nem lehet ateista, más szóval az embernek szüksége van Isten ideájára, hogy morális lényként élhessen3. Ez az állítás látszólag ellentmondásban áll az autonómia szükség- szerűségével, amelynek Kant szerint az erkölcsöt jellemeznie kell. Végső soron azonban arról van szó, hogy figyelembe kell venni az erkölcsöt, amelyben élünk, és morális cselekvésünk hatásait - ha úgy tetszik - a világban. Kant azt állítja, hogy nem a tett kudarca vagy sikere teszi a cselekvést erkölcsössé, mivel a kifejlet soha nem függ teljességgel tőlünk. El kell kerülnünk azoknak a karikatúráját, akik azt vetik Kant szemére, hogy nem vette figyelembe a konkrét világot, amelyben szükségszerűen sor kerül a morális és minden más cselekedetre. Ez indítja arra Péguyt, hogy kijelentse: „a kantiá- nusoknak tiszta a kezük, csakhogy nincsenek kezeik”. Igaz, nyomatékosítja Kant, hogy egy cselekedet erkölcsiségét mindig vég- bevivőjének szándéka szerint kell megítélni, ami - és erről nem feledkezhetünk meg - csakis magától a cselekvő személytől függ, miközben a cselekedet megvalósulása mindig alá van vetve a fizikai és emberi világ kontingenciájá- nak. Ez a megállapítás azonban nem lehet kibúvó arra nézvést, hogy megálljunk a szándéknál, és ne vizsgáljuk a megvalósulást. Épp ellenkezőleg, Kant szerint mindent, ami a hatalmunkban áll, meg kell tennünk azért, hogy megvalósítsuk azt a cselekedetet, amely számunkra erkölcsösnek tűnik. Az erkölcs gyakorlati valóság, ezért nem állhat meg az akaratiság elemzésénél. Ezért válik szükségessé az erkölcs számára, hogy gondoljon Istenre. Ha a tisztességes ember önmagát arra a látható világra korlátozza, amely körülveszi őt, a valóságosan megélt történelmi világra, annak a komoly kockázatnak teszi ki magát, hogy reményét veszíti, ami végül arra vezet, hogy nemet 2 Semmi sem lehet a megismerés tárgya, ami nem tárgya előbb az érzéki megismerésnek. Ami nem ilyen, azt csak elgondolni tudjuk. Vö. a Tiszta ész kritikája olasz kiadásának Bevezetésével (Critica della ragion púra, Utet, Torino 2005). 3 Az ítélőerő kritikája, Osiris, Budapest 2003.
