Communio, 2009 (17. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 3-4. szám - Isten Országa és a világ - Gillet-Challiol, Marie-Christine - Török Csaba (ford.): Isten Országa és a morális törvény
Marie-Christine Gillet-Challiol Isten Országa és a morális törvény Az Isten Országáról Kant szerint beszélni első pillanatban meglepőnek tűnhet. Kant ugyanis a morális1 törvény filozófusa, amely csak és kizárólag a saját ereje révén kötelez, abból a kategorikus imperatívuszból kiindulva, amely minden körülménytől és feltételtől független. A morális törvény az ember kifejeződése a maga szabadságában, amely - a szó eredeti értelmében - autonómiát jelent. Annak a képessége ez, hogy egy cselekedetet azért és csak azért hajtsak végre, mert az a kötelességem, és nem azért, mert valamilyen hasznot várok tőle, hacsak nem azt a személyes megelégedést, amelyet az az ember érez, aki tudja, hogy jól cselekedett. Nem azért teszem tehát a jót, mert arra bármilyen külső tekintély kötelezett engem. Ebből természetszerűleg következik minden heteronóm erkölcs kritikája (Kant szerint ez a kifejezés ellentmondásos). Kantig ez volt minden erkölcsfilozófiának, és még inkább minden valamilyen valláshoz kötődő erkölcsnek a célja. A kritika épp ezért diszkvalifikálta ezeket, mert eredetük meghaladja az emberi értelmet. A felvilágosult filozófus képe áll itt előttünk, vagyis azé az emberé, aki Kant definíciója szerint mer „önmagán keresztül tudni”, visszautasítva minden külső tekintélyt, amelyet egy a felnőtt emberhez méltatlan oltalomként foghatunk fel. Azonban sokkal elmélyültebben kell értelmeznünk Kantnak a vallásra vonatkozó álláspontját, amely ötvöződik az Isten kapcsán megfogalmazott filozófiai alapállással. 1 Kant filozófiájában különbség van etika és morál között, éppen ezért ezeket a kifejezéseket meghagyjuk eredeti formájukban, ahol ennek jelentésbeli fontossága van. Egyéb helyeken az „erkölcs” szót alkalmazzuk - ford. megj.
