Communio, 2008 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 1-2. szám - Eucharisztia - Figura, Michael - Szax László (ford.): Nyugtalan a mi szívünk, amíg benned megnyugvásra nem lel - Az ágostoni "cor inquietum" hatása Henri de Lubacnál
Nyugtalan a mi szívünk, amíg benned megnyugvásra nem lel 71 Miért is marad az abszolút vágy mégis önmagától hatástalan? De Lubac Aquinoi Szent Tamás nyomán így fogalmaz: „Azt, hogy az embernek szüksége van még egy hozzáadott adományra, amelynek elfogadásában szabad akarata is közreműködik, hogy a természetfeletti boldogságot kiérdemelhesse vagy hogy elégségessé váljon annak eléréséhez, Tamás több helyen is leírja.” Miközben de Lubac a Sumaturelben és a Le Mystére du Sumaturelben gyakran beszél abszolút igényről, ennek hatástalanságáról mégis meglehetősen szűkösen fogalmaz, mert kétértelműnek tartja. Az igényt, és a vágy hatástalanságát úgy értelmezhetjük jól, ha a saját erőnk és a kigondolt cél közötti aránytalanság kifejezéseként használjuk. c) Az ismeretlen igény Ha az istenlátás abszolút igénye a lélek lényével azonos és egyúttal önmagától hatástalan, akkor felmerül a probléma, amelyet de Lubac így nevez meg: „A teremtmény mindenféle ilyen irányú követelése kizárt. Mégis - így az ellenvetés - a teremtmények ezen vágya nem csupán lehetséges, hanem bizonyosan isteni ajándék jelévé válik, az elhívás megerősítéseként, mely a teremtménybe belevésődik és egyértelműen leolvasható róla. Nem formálhatunk-e akkor jogot arra, hogy az egyszer már felismert igény létezéséből ezen adomány tényleges valóságára következtessünk? (...) Nem jut-e ezzel az ember - mégpedig a természetes értelem segítségével - arra a tudásra, hogy Isten látására teremtetett? Nem lesz a valóban természetfeletti mégiscsak tárgya a természetes felismerésnek?” De Lubac ezen ellenvetése az istenlátás abszolút és egyúttal hatástalan igényének titokzatos karakterére vonatkozik. Mivel az Isten közvetlen látása a misztériumok közé sorolható, így nem nyerheti el az értelem azt a képességet, hogy az istenlátásra vonatkozó elhívás bizonyosságát felismerje. Csak a kinyilatkoztatás fényében válik egyértelművé, hogy ez az igény miben nyeri el a célját. A Sumaturelben de Lubac még nyitva hagyja azt a kérdést, hogy ezen igény természete és léte miként ismerhető fel, habár a megoldás irányát, melyet későbbi művében képvisel, már itt is megadja: „A legkevésbé sem akarjuk eldönteni, hogy ez az igény csak a természetes értelem fényében felismerhető-e, vagy pedig szükség van a kinyilatkoztatás fényére is. Ez a pont, mint ismeretes, teológusok között is vitatott.” De Lubac végül is azon az állásponton van, hogy ezt az ismeretlen vágyakozást csak a kinyilatkoztatás fényében ismerhetjük fel. Ugyanezt képviseli majd 1965 után is.
