Communio, 2008 (16. évfolyam, 1-4. szám)

2008 / 1-2. szám - Eucharisztia - Henrici, Peter - Török József (ford.): Eucharisztia és ekkléziológia a modern gondolkodás tükrében

Eucharisztia és ekkléziológia a modern gondolkodás tükrében 5 A Galilei által képviselt tudományosság további története azt igazolja, hogy ez a vázlatos kép nem túloz. Descartes azért, hogy filozófiailag megala­pozza a Galilei-féle tudományt, tovább semlegesítette az anyagi világot, azt visszavezetve a rés extensa-ra, vagyis csak a matematikai kitérj edést-meg- jelenést vette figyelembe mint a lényeget-szubsztanciát. Ez a felfogás még- inkább ellentétbe került a transsubstantiatio klasszikus magyarázatával, ami Descartes számára egyházi cenzúrát eredményezett. Leibniz monadikus felfogása az előzőkhöz hasonlóan teljesen intellektu­ális, az anyagi világot a „jelenségre” fokozta le, s ez által kifejezetten lehetet­lenné tette a transsubstantiatio magyarázatát. Emiatt Leibniznek jó luteránus- ként nem kellett nyugtalankodnia, hiszen hite nem kötelezte az átlényegúlés tanának elfogadására, komolyan vételére. Élete utolsó éveiben egy jezsuitá­val levelezett, és Des Bosses atya állhatatosan számon kérte rajta, miként tudja a monadikus filozófiáját kibékíteni az átlényegúlés katolikus tanával, amelyben a test fogalma fontos szerepet játszik. Ökumenikus hajlandóságá­tól serkentve, s hogy eleget tegyen levelező társának, Leibniz a monadikus elméletéhez új elemet adott hozzá, a „vinculum substantiale” hipotézisét, „ali- quid phaenomena extra animam realisans”, amelynek köszönhetően „ex pluri- bus substantiis" (vagyis a monaszokból) „orituruna nova”, vagyis a test valódi „összetett lényege”.3 Leibniz akármennyire is hitelesnek tartotta ezt a feltevését, az gyökeresen megváltoztatta volna monadikus filozófiáját, s talán a modern filozófia egész intellektualista irányzatát. Ez az az irányzat, amelynek légkörében ma is élünk, legtöbbször öntudatlanul. Miközben továbbra is azt mondjuk, hogy „a nap fölkel” és „lenyugszik”, többé nem viseltetünk teljes bizalommal ér­zékeink iránt, folyamatosan tudatában annak, hogy a nap marad ugyanott és a föld forog-mozog. Ugyanúgy hajiunk arra, hogy az „igazság”, az igazi természete mindannak, amit az érzékeink által fölfogunk, abban áll, amit érzékeinkkel mi nem fogunk föl, vagyis az atomok, molekulák és elektron­rezgések kölcsönös kapcsolataiban, az élők számára a DNS struktúráiban. És mit mondjunk a kortárs emberről, aki a tudomány még reális világa mel­lett felépít magának egy teljesen virtuális, teljesen az ember által kitalált se­cond world-ot? Az érzékelhető világ elveszítése, vagy még pontosabban a mi bizalmunk elveszítése az érzékeink által fölfogottak elveszítésével megmagyarázható, 3 C. J. Gerhardt, Die philosophischen Schriften von Gottfried Wilhelm Leibniz, II, Berlin, Weid­mann, 1879, pp. 291-521, p. 438. Vittorio Mathieu, Leibniz et Des Bosses (1706-1716), Torino, Giannichelli, 1960.

Next

/
Thumbnails
Contents