Communio, 2008 (16. évfolyam, 1-4. szám)

2008 / 1-2. szám - Eucharisztia - Gruber László: A reprezentáció (képviselet) - teológia II. János Pál papság-teológiájában

52

Gruber László

a következőképpen fogalmaz: „Krisztus minden papság forrása, mert a régi törvény papja Krisztus előképe volt és az új törvény papja Krisztus személyében cselekszik”3.

Meglátásunk szerint II. János Pál papságról szóló tanításának egyik legszembeötlőbb és rendre visszatérő4, ill. kifejezést nyerő mozzanata pontosan ez a teológiai gondolat, vagyis az or do erejében történő sajátos Krisztus-reprezentáció: repraesentatio Christi (Christum repraesentare; personam Christi gerere), ill. az ebből fakadó, Krisztusnak, a Főnek személyében történő cselekvés: in persona Christi capitis agere5. Az egyházi hagyomány egyöntetű meggyőződése szerint tehát, „a felszentelt papság egyházi szolgálatában maga Krisztus az, aki jelen van mint Testének Feje, nyájának Pásztora, a megváltó áldozat főpapja, az igazság tanítója”.6 II. János Pál is a papi hivatalnak ezt a teológiai felfogását követi, ill. tanítja, amely szerint a szolgálati papság „az Egyházban és az Egyház számára - magának Jézus Krisztusnak a szavát és működését jeleníti meg - állandó vonatkozásban a mérvadó apostoli működéssel7 és így

3 Aquinói Szent Tamás, Summa Theologiae, III, 22, 4, in Katolikus Egyház Katekizmusa, Szent István Társulat, Budapest 1994, n. 1548, 319.

4 Vö. Papoknak Irt levele Nagycsütörtök alkalmából, Róma-Gemelli Klinika, 2005. március 13.

5 Vö. Greshake, G., Priester sein, 102-103; vö. Cordes, P. J., „Sacerdos alter Christus"? Der Repräsentationsgedanke in der Amtstheologie, in Caiholica (M) 26 (1972), 40-43.

6 KEK, n. 1548,318.

II. János Pál is magától értetődő természetességgel veszi át az egyházi rendre vonatkozó hagyományos teológiai meggyőződést, mely szerint a szolgálati papság rendje és a Krisztus által kiválasztott, meghívott és papi szolgálattal megbízott apostolok között lényegi, közvetlen és szerves folytonosság van, vagyis az Egyház püspökei az apostolok közvetlen utódai (successio apostolica), s hasonlóképpen a püspökök kézfőltétele és imádsága által részesednek majd más hivő férfiak is Jézus Krisztus egyetlen papságában, akik a szolgálati papság hivatalát látják így el az Egyházban. Vö. Cone. (Oecum. XIX) Tridentinum, Sessio XXIII, 15. Iul. 1563: Doctrina et canones de sacra- mento ordínís, Cap. 1. De institutione sacerdotii Novae Legis, DS 1764. Egyébként önmagáért beszél annak ténye is, hogy II. János Pál minden évben Nagycsütörtök alkalmából külön üzenettel fordult az Egyház papjai felé, emlékeztetve őket papságuk ’megszületésének’ helyére és annak szerzőjére, vagyis az utolsó vacsora termére és magára Jézus Krisztusra. - Az apostoli hivatalból az apostolok utáni egyházi hivatalba való történeti átmenet kérdését - tekintettel, hogy nem elsődleges témája értekezésünknek - nem kívánjuk e helyen részletesebben megvizsgálni, mindazonáltal röviden utalunk az álláspontok közötti jelentős eltérésekre: Így pl. W. Pesch szerint: „Nincs világos tanítás a papságról és a keresztény Egyházban létező hivatal alapelemeiről sem a szentpáli iratokban, sőt az egész Újszövetségben. Csak alkalomszerű és egymással nem mindig összhangba hozható, sőt néha ellentmondó megjegyzéseket találunk egyes teológusok részéről egyes közösségek számára készült egyes irataikban”. Pesch, W., Priestertum und Neues Testament, in TrThZ 79 (1970), 66. Ezzel szemben H. Schlier szerint „az apostolok utáni egyházi hivatalok folytonossága nemcsak ténybeli és egyben eszmei az apostoli hivataltól fogva, hanem formailag végrehajtott és jogi, nem pedig csak funkcionális folytonosság, a felhatalmazás, megbízatás és küldetés folytonossága is”. Schlier, H., Die neutestamentliche Grundlage des Priesteramtes, in Der Priesterliche Dienst I (= Quaestiones disputáé 46), Freiburg-Basel-Wien 1970, 102. E két egymással teljesen szembenálló álláspont között helyezkedik el J. Ratzinger véleménye, aki az ősegyházban a szolgá-