Communio, 2008 (16. évfolyam, 1-4. szám)

2008 / 1-2. szám - Eucharisztia - Koch, Kurt - Rokay Zoltán (ford.): Az egy római mise-rítus két formája: Liturgiateológiai bevezetés XVI. Benedek pápa motu propriójához

36

Kurt Koch

dául domonkosrendiek, akik olyan környezetben, ahol a római rítust alkalmazták, a maguk rítusát ápolták, amely jelentékenyen különbözött a római rítustól. Maga V. Piusz pápa előre látta a Trienti Zsinat után, hogy az átdolgozott M

issale Romanumot mindenütt be kell vezetni, ahol nem ápolják a liturgia valamely formáját, amely legalább kettőszáz éves. Ahol ez az eset állt fönn, lehetséges volt az eddigi liturgia mellett megmaradni, mivel koránál fogva katolikusnak bizonyult.9

Ez engedélyezetté tette az egyetemes Egyház római liturgiája és az egyházmegyei és szerzetesi liturgiák egymás mellett létét, anélkül, hogy emiatt az Egyház egysége kárt szenvedett volna. Hasonlóképpen most XVI. Benedek pápa kiállt a liturgikus hagyományok gazdagsága mellett ugyanazon rítuson belül és nem kíván szigorú liturgikus uniformitást egyazon liturgikus hagyományon belül.

Ám azt sem szabad elhallgatni, hogy a másik oldalon a II. Vatikáni Zsinat liturgiareformja által megnyitott változtatási lehetőségeket túlságosan kihasználták. Az elmúlt évtizedekben sokhelyütt annyira extenzíven értelmezték, hogy sokan indíttatva érezhették magukat, hogy ezzel kapcsolatban is az Egyház egységét fenyegető és zavaró veszélyről beszéljenek. A pápa személyes kísérő írásában mindenesetre utalt arra, hogy nem kevés katolikus azért fordul a római liturgiának a misekönyv 1970-ben történt reformját megelőző alakjához, mert sértette őket a „liturgia önkényes eltorzítása”, és sok helyen „nem az új misekönyv előírásainak megfelelően ünnepük a szentmisét”. Ebből, megfordítva, azt a következtetést vonta le, hogy VI. Pál pápa Missale Romámmá mindenütt mint „rendes forma” érvényesül és ez a legbiztosabb garancia arra, hogy ez a missale egyesíti a plébániákat, ahol a szentmisét „nagy tisztelettel és a liturgikus előírásokkal összhangban ünnepük.”

Innen származik a visszakérdezés sürgető indítéka, mit kell reform alatt érteni és miben különbözik a reform a reformációtól. Walter Brandmüller- rel a következő negatív elhatárolást fogalmazhatjuk meg: „A reform következménye soha sem lehet az, hogy a megreformált többé ne legyen azonos az előzővel, a reformálandóval. Ez azt jelenti, a reform mindig a konkrét megjelenési formát érinti, a konkrét megvalósulást, de soha sem a reformálandó lényegét.”10 Ahol viszont a lényeg megváltoztatását kezdeményezik,

9 Vö. H. Jedin, Das Konzil von Trient und die Reform des Römischen Messbuchs, in: Liturgisches Leben 6 (1939) 30-66.

10 W. Brandmüller, Licht und Schatten, Kirchengeschichte zwischen Glaube, Fakten und Legenden, Augsburg 2007, 108.