Communio, 2008 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 1-2. szám - Eucharisztia - Koch, Kurt - Rokay Zoltán (ford.): Az egy római mise-rítus két formája: Liturgiateológiai bevezetés XVI. Benedek pápa motu propriójához
34 Kurt Koch 4. ALKALOM A KÖLCSÖNÖS LELKIISMERET-V1ZSGÄLATRA A népnyelv bevezetése a liturgiába, a versus populum celebrálási irány és Isten népe actuosa participátlójának hangsúlyozása voltak minden bizonnyal a zsinat által elrendelt liturgikus reform legszembeötlőbb változásai. Még ha érintik is a liturgia lényegét, első pillantásra úgy mutatkoznak, mint a külső forma (külalak) megújításai. A 11. Vatikáni Zsinat azonban mindenek előtt a liturgia belső tartalmát akarta felragyogtatni. Ezért merül fel a kérdés, miként kerülhetett sor arra, hogy ezeknek az elemeknek inkább a külső oldalát fogadták be, mint újat a II. Vatikáni Zsinat liturgikus reformjából. Ennek okai sokkal mélyebbek, mint amilyenek a sok esetben felületes reakciók Benedek pápa meghirdetett motu propriójára vonatkozóan és amelyeket már a motu proprio megjelenését megelőzőleg megfogalmaztak. Ezek a mélyebb okok akkor jutnak napvilágra, ha a fő ellenvetéseket alávetjük egy kritikus vizsgálatnak. a) Hiányos engedelmesség a II. Vatikáni Zsinattal szemben? Az első szemrehányás, amely a liturgikus ünneplés hagyományos formájának további fennmaradása és újra megengedése kapcsán jelentkezik, a II. Vatikáni Zsinattal szembeni engedelmesség hiánya, sőt a zsinat alárulása. Valóban be kell ismerni, hogy például a Szent Piusz papi testvéridet által a II. Vatikáni Zsinat liturgiareformjának elvetése szorosan összefügg a zsinat más fontos szándékainak elvetésével, mindenek előtt annak ökumenikus fáradozásaival, a vallásszabadságról szóló alapvető dekrétumának elvetésével és általában az Egyháznak a modem világgal való kapcsolatát illető újra meghatározása kezdeményezésének elutasításával. Ilyen értelemben írhatta a Szent Piusz papi testvéridet még az idén: „Az ökumenizmus, a vallásszabadság még mindig azok a megkerülhetetlen pontok, amelyeknél megakadunk.” Magától értetődik, hogy egy olyan katolikus, aki hűségesen kiáll a zsinat mellett, nem fogadhat el ilyen állítást. A motu proprio azonban azokhoz a katolikusokhoz fordul, akik elismerik a II. Vatikáni Zsinat kötelező voltát és akik egységben vannak a pápával és a püspökökkel, de akik a liturgiát az 1962-es Missale és a Rituale Romanum szerint szeretnék ünnepelni. Ezen felül elvben azt is meg kell fontolni, hogy a II. Vatikáni Zsinat szelektív olvasata alapvető kísértést jelent az Egyházban, ahogyan azt Hubert Windisch pasztorálteológus találóan elemezte: „Nem ritkán állapítható meg, hogy a zsinatot a személyes pasztorális szemléletek igazolására hasz
