Communio, 2008 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 1-2. szám - Eucharisztia - Koch, Kurt - Rokay Zoltán (ford.): Az egy római mise-rítus két formája: Liturgiateológiai bevezetés XVI. Benedek pápa motu propriójához
Az egy római mise-rítus két formája 33 hozzáfűzték: „Ennek mindenütt meg kellene lennie, ahol csak lehetséges.” Ám ennél az adaléknál sem kötelezettségről van szó, hanem ajánlásról. Annak az oka, hogy az egyháztörténelemben - és a II. Vatikáni Zsinaton - sem játszott ez a kérdés döntő szerepet, abban keresendő, hogy a keresztény imádság iránya az Egyház kezdeteitől fogva, túlnyomóan a Kelet, az Oriens volt. Ahogyan a zsidók Jeruzsálem felé, a mohamedánok Mekka felé fordulva imádkoznak, úgy imádkoznak a keresztények Krisztus felé, a Feltámadott, a Visszatérő felé, mint a felkelő Nap felé. Erre a legjobb példa a Szent Péter-bazilika Rómában, amelyet praktikus okokból építettek Nyugat felé és amelyben ezért a szentmisét Kelet felé - és ebben az esetben következésképpen a nép felé ünnepelték és ünnepük. A Kelet felé fordulás - ezt jelenti szó szerint az „orientáció” - az Egyház celebrálásának előnyben részesített iránya.6 Ami pedig negyedszer a laikusok együttműködését illeti az Egyházban, a II. Vatikáni Zsinat teológiai okokból valóban hangsúlyozta a hívők teljes és aktív (tevékeny) részvételét a liturgiában; ám a plena et actuosa participati- onál nem csak a sajátságos laikus szolgálatok bevezetésére gondolt, mint az együttműködés külső formáira, hanem ugyanúgy és ezzel elválaszthatatlanul összefüggésben a hívőknek a liturgiában való benső részvételére annak ráhallgató és meditativ követésére és az imádságban, ami döntően elsődleges, ami a liturgiában való minden külső együttműködésnek megadja igazi értelmét. A zsinat meggyőződése ugyanis egyértelműen az volt, hogy a liturgia jó megértése és Isten népe tevékeny és közösségi részvétele a liturgiának a szentre (sacrum) irányuló transzparenciájából adódnak, nem pedig fordítva. Ezért azt tűzte ki a liturgikus könyvek és rítusok megújításának céljául, „hogy világosabban fejezzék ki a jelzett szent valóságokat, s így a keresztény nép, amennyire csak lehet, könnyen fölfoghassa azokat, és általuk teljesen, tevékenyen és a közösség jellegének megfelelően együtt ünnepelhessen.”7 A zsinat kívánta participatio acütosa a szent iránti misztagogikus transzpa- renciát magába zárja és ebből értelmezi. 6 Vö. J. Kardinal Ratzinger, Der Geist der Liturgie, Eine Einführung, Freiburg i. Br. 2000, különösen 65-73: Der Altar und die Gebetsrichtung in der Liturgie. 7 Sacrosanctum concilium, Nr. 21.
