Communio, 2008 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 3-4. szám - Hit és gondviselés - KÖNYVJELZŐ - Puskás Attila: Rácsodálkozás a lét titkára
182 Könyvjelző lyek adott esetben több hasonlóságot mutatnak a bibliai kinyilatkoztatás istenképével, mint az ókori filozófiai teológiáé. így például kiemeli, hogy a homéroszi eposzokban az istenek és az emberek világa között éles határ húzódik, az istenek személyes vonásokkal rendelkeznek, kapcsolatban állnak a hősökkel, lehet imádkozni hozzájuk, gondot viselnek pártfogoltjaikra, cselekszenek az emberek drámai küzdelmeiben. Hiba lenne mindezt egyszerű antropomorfizmusnak vagy kivetítésnek bélyegezni. Helyénvalóbb észrevenni bennük azt a törekvést, mely Isten transzcendenciáját és imma- nenciáját akarja megfogalmazni a képi elbeszélés nyelvén, s így valódi párhuzamokat is mutat a bibliai istenképpel. Balthasar a görög sorstragédiákat még jelentőségteljesebbnek tartja. Álláspontja szerint „az egész emberiségre kiható krisztusi esemény valódi, nagyszabású rejtjele éppen a görög tragédia” (TE III/l, 95), mely egyéni sorsokon keresztül ábrázolja az emberi létezés megváltás után kiáltó drámaiságát, s némely szereplőjének magatartásán alkalmasint áttűnik a krisztusi alak egy-egy vonása. „A védtelen szív bátorságával találkozunk itt, amely a filozófiában nincs meg, s amely közvetlenül Krisztusra mutat. Olyan bátorsággal, amely révén az ember eltökéli, hogy a fényt a sötétben ragyogtatja fel, az Istent abban, ami ellentétes vele” (TE III/l, 97). A szerző szemében az isteni dicsőségnek a szépségen keresztül történő megsejtése szempontjából az ókori filozófia nagy alakjai közül is kiemelkedik Platón és Plótinosz, akiknek történetileg is felmérhetetlen hatásuk volt a keresztény esztétika kidolgozásában. Ez érhető tetten a metafizika keresztény korának gondolkodóinál, akik azon iparkodtak, hogy a szépre, a szép fölötti szépre és a hozzá vonzódó éroszra irányuló filozófiai reflexió ókori örökségét szervesen beillesszék a világban megjelenő isteni dicsőségről szóló bibliai alapú teológiájukba. Balthasar értékelése szerint a Biblia élő Istenének szabad dicsősége a keresztény gondolkodók közül Aquinói Szent Tamás metafizikájában tükröződik a legteljesebben. Tamásnak úgy sikerült beépítenie filozófiájába a létezők esszenciális szépségét (alak, épség, részek és egész aránya, rend, harmónia, mérték) hangsúlyozó esztétikai örökséget, hogy a világbeli szépség minden formáját a lét (esse) és a lényeg (essentia) közötti valós különbség és arány viszonyában alapozza meg, mely egyúttal lehetővé teszi annak elgondolását is, hogy a szabadon teremtő Isten a végső eredete a világi szépségnek. Az a tamási tétel, hogy a lét nem azonos Istennel, hanem az isteni jóság hasonlata (similitudo bonitatis divinae), melyben minden létező lényegével arányosan részesedik, egyszerre képes filozófiaikig értelmezni a Teremtő és a teremtmény kölcsönösen szabad viszonyát, valamint a véges teremtménynek a Teremtő jóságából fakadó létbeli jóságát, létezésének ingyenes ajándék mivoltát. A teremtett világ, benne a létezők
