Communio, 2008 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 3-4. szám - Hit és gondviselés - KÖNYVJELZŐ - Puskás Attila: Rácsodálkozás a lét titkára
Puskás Attila: Rácsodálkozás a lét titkára 181 keresztény teológiák isteni dicsőségre reflektáló különböző formáival foglalkozik, hanem a lét végső értelmére és alapjára rákérdező metafizikai gondolkodás alakjaiból igyekszik kitapintani a szépséghez s ennek révén az isteni dicsőséghez való viszonyulás módozatait. Balthasar határozottan állítja, hogy a keresztény teológia nem spórolhatja meg magának a metafizikával való párbeszédet. Ha a Krisztus páratlan alakjában végérvényesen és a maga teljessége szerint kinyilvánult isteni szeretet egyetemességének meg akar felelni, akkor a teológia és a keresztény gondolkodás sem lehet más, mint egyetemes-katolikus tágasságú: nyitott arra, hogy a lét végső titkát fürkésző emberi gondolkodás különböző formáiban - mítosz, vallás, filozófia, költészet - megpillantsa a már a teremtésben felfénylő isteni dicsőség érzékelésének nyomait. Ha a létezők szépségén keresztül már a teremtésben megsejthető annak az isteni dicsőségnek egy-egy sugara, melynek teljessége Krisztusban ragyog fel, akkor a Krisztus-központú teológiának alkalmasnak kell lennie arra, hogy a teremtett lét titkán gondolkodó metafizikák igaz felismeréseit beépítse magába. Teremtés és megváltás, a lét végső értelmének a szépen keresztül megsejtett metafizikai tapasztalata és a Krisztusban kinyilvánult mélységes isteni szeretet szépségéről nyert keresztény tapasztalat összetartoznak, a keresztény gondolkodásnak ezt a teljességet, az isteni dicsőség megmutatkozásának csorbítatlan alakját kell óvnia. Balthasar tudatában van annak, hogy a teológiának e nemes feladatot egy olyan korban kell teljesítenie, melyet Heideggerrel szólva a „lételfeledés”, a lét metafizikai mélysége, végső értelme és szépsége iránti érzéketlenség jellemez. így a teológiai esztétika magának a metafizikai, azaz a lét titkára ügyelő teljesebb emberi gondolkodásnak is felbecsülhetetlen szolgálatot tesz, amikor a Krisztusban megjelent isteni dicsőség szemlélő észleléséből kiindulva újra érzékennyé válik a teremtett lét szépségére és megmutatja a lét elveszettnek hitt metafizikai mélységét. Balthasar nem filozófiatörténetet ír. A szépségben megsejtett lét misztériuma, s annak mélyén az isteni dicsőség iránti fogékonyság látószögéből vizsgálja a nyugati gondolkodás különböző alakzatait a kereszténység előtti, a keresztény s a „kereszténység utáni” korban. Az olvasót meglepheti, hogy az első kötet tekintélyes része nem a filozófia, hanem az ókori mítosz, költészet és vallás létértelmezésével foglalkozik. E tény mögött a szerző tudatos döntése húzódik meg. A keresztény teológia hiányosságának tartja ugyanis, hogy kezdetektől kizárólag a természetes teológiának nevezett filozófiával kezdeményezett párbeszédet, s a mítosz, a költészet, a vallások teológiáját mindenestől elutasította. Balthasar arra vállalkozik, némileg pótolja e mulasztást. A mítoszok képi és elbeszélő teológiájának azon vonásait hangsúlyozza, me-
